Év: 2019

Út 2019 – Vadkár – folytatás

Mint azt januárban is írtam, a vadak körberágták az út mellé ültetett fákat, nagyjából 1-2 kivételével az összeset, van amelyiket jó fél méter magasságig. Ma hazafelé jövetben látom, hogy két ember védőhálót rak a fákra, már majdnem a végénél jártak (Dévaványa felől kezdték, én nem sokkal Kősziget előtt találkoztam velük).

GLS vers

A GLS Facebook oldalán tették közzé a következő felhívást: “Költészet napi játék! Írjatok kommentben egy verset a GLS, futár, és a csomag szavakkal!” Írtam egy haikut, de nem biztos, hogy versnek tekintik… 🤔 Csupán három szó:GLS, futár, csomag.Hogyan lesz ez vers?

Fa – akkor és most

Még 2014-ben, már lassan öt éve meghirdették, hogy a dévaványai önkormányzat adományként kapott egy csomó facsemetét, amiknek az elültetéséhez a lakosság közreműködésére is számítottak. A fáknak a Bánomkert – Szérüskert utcák között, a tüzép utáni üres területet nézték ki. Az nekem majdhogynem a szomszéd utca, úgyhogy én is ásót meg

Út 2019 – harmadik nap

Szerda délután újra jelzőlámpákkal találkoztam Gyomáról hazafelé. Két, lámpával határolt szakaszon dolgoznak az út felújításán, kb.: a 7-7,5 és a 8,5-9 kilométerek között, ám a szakaszokat nem bontják fel végig, hanem csak rövidebb-hosszabb (2-3, 5-10 méteres) részeket. A felbontott részeken viszont úgy tűnik, jó mélyen kiássák.

Dr. Hoppál Péter és a helyesírás

Egy ismerősöm hozzászólt Dr. Hoppál Péter (Fideszes) országgyűlési képviselő egyik Facebook-posztjához, ahol meglehetősen trágár és sértő módon szidták a tüntetőket. Az apropó egy betű elírása volt egy transzparensként használt lepedőn. Dr. Hoppál oldalán kb. fél perc alatt találtam egy hasonló elütést, csináltam egy képet, majd (véleményem szerint) egy teljesen ártalmatlan,