Hónap: 2010 október

Gyomirtás – kartondobozokkal

Pár hónapja olvastam Vargaera blogjában, hogyha egy füves, gyomos területet ősszel letakarunk több réteg kartondobozzal, fóliával vagy használt műanyagpadlóval, akkor jövő tavaszra kipusztul alatta az összes gyom. A kartondoboz azért a legjobb, mert az el is bomlik addigra. Így mindenféle vegyszer nélkül, környezetbarát módon lehet gyomot irtani Ráadásul a föld

Defekt

Délben, amikor hazaindultam volna, észrevettem, hogy lapos a biciklim hátsó gumija. (Éppen egy nagy köteg kartondobozt is haza akartam hozni, de erről majd egy másik bejegyzésben.) Reméltem, hogy nem nagy a lyuk, és ha néhányszor megállok pumpálni, kibírja hazáig. Három kilométerenként megálltam, felpumpáltam, aztán újabb három km. (A Gyomaendrőd és

Kátyú-káty — Isten veled!

Pár napja, mikor hazafelé jöttem a Dévaványa-Gyomaendrőd közötti 4231. sz. úton, feltűnt, hogy lekaparták az út széléről a földet. Aztán a 6-os kilométerkőnél forgalomirányító lámpa, az út szélén egy kb. 40 cm mély gödör, vagy 100 m hosszan: (Mobiltelefonnal készült képek, nem túl jó minőségűek. :-() Felmerült bennem, hogy esetleg

Biosz

Valamelyik nap hallottam két kisebbik öcsém beszélgetését: Patrik: Holnap lesz természet órám is. Ricsi: Nincs is természet óra! Patrik: Akkor biosz. Ricsi : Az nem biosz, hanem biológia. BIOS a számítógépben van! 🙂