Alsóban az élet – Dévaványán

Alsóban az élet - bugyi a földben

Az ELKH ATK Talajtani Intézet kora tavasszal egy érdekes közösségi tudomány programot indított, “Alsóban az élet” címmel. Egy külföldön már alkalmazott módszerről van szó, melynek során egy pamut alsóneműt elásnak egy ásónyomnyi mélyre, majd két hónap múlva kiássák, és az alsónemű lebomlásának mértékéből lehet következtetni a talaj minőségére – hiszen minél több a szerves anyagok lebontását végző élőlény a talajban, annál kevesebb marad a bugyiból.

Alsóban az élet

És hogy miért pont bugyit kell elásni? 🙂 Viccesebb mintha egy egyszerű téglalap alakú szövetdarabról lenne szó, felkapja média, így sok emberhez eljut, sokan résztvesznek a kutatásban.

Be is vált a dolog, 677 településről 1193-an jelentkeztek. Amikor én jelentkeztem, április 9-én (egy Telex-cikkben olvastam a kísérletről), már volt egy kis piros pötty Dévaványa helyén a térképen, tehát a városból más is jelentkezett. Ez már későbbi térkép:

Ma reggel kaptam meg a bugyit, már el is ástam a facsemeték közzé:

Folytatás két hónap múlva, a kiásásnál. 🙂

Fa – akkor és most

Még 2014-ben, már lassan öt éve meghirdették, hogy a dévaványai önkormányzat adományként kapott egy csomó facsemetét, amiknek az elültetéséhez a lakosság közreműködésére is számítottak. A fáknak a Bánomkert – Szérüskert utcák között, a tüzép utáni üres területet nézték ki. Az nekem majdhogynem a szomszéd utca, úgyhogy én is ásót meg lapátot ragadtam.

A fáknak a gödröket nem kellett kiásni, azt markolóval megcsinálták. Kaptunk egy-egy fát, választottunk egy szimpatikus gödröt, és mehetett a temetés.

Egészen sokan megjelentek, a BEOL cikke szerint 200-an: https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/kozel-ketszaz-szorgos-kez-ultette-a-facsemeteket-579857/

Néhány kép (nem is értem, miért nem írtam akkor blogbejegyzést az eseményről), faültetés Dévaványán:

És hogy mi a bejegyzés apropója? Bár a terület közel van, de nekem nem esik útba sehova, nagyon ritkán járok arra. Ma viszont arra vitt az utam, és éppen virágoznak a fák. Hazafelé megnéztem, az “én fám” is megvan még. 🙂
(Nem az én érdemem – legutóbb akkor láttam, amikor elültettem. Most ki van karózva, a nyulak ellen rács van a törzsén, valaki gondját viselte.)

Előrelátó módon az első telefonoszlop előtti gödröt választottam, így könnyű beazonosítani. (Ha jól emlékszem a szervezők is vezettek egy listát, hogy melyik fát ki ültette.)

A fa 2014-ben:

A fa most, 2019-ben:

Út 2019 – harmadik nap

Szerda délután újra jelzőlámpákkal találkoztam Gyomáról hazafelé. Két, lámpával határolt szakaszon dolgoznak az út felújításán, kb.: a 7-7,5 és a 8,5-9 kilométerek között, ám a szakaszokat nem bontják fel végig, hanem csak rövidebb-hosszabb (2-3, 5-10 méteres) részeket. A felbontott részeken viszont úgy tűnik, jó mélyen kiássák.

Út 2018 – százötvenharmadik nap

Lassan a végéhez közeledik az út (felének) a felújítása, már csak a buszmegállók vannak darabban. A közvetlen Dévaványa előtti – március végén még szinte járhatatlan – szakaszon ma délutánra készült el a vonalak festése.

Egy napraforgó élete

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hullámos, kátyús, elhanyagolt, egyszóval igen rossz állapotú út, ami igazából még most is van: úgy hívják, hogy 4231-es közút. Vetés/aratás idején gyakran előfordul, hogy a kátyúkban megdöccenő mezőgazdasági gépekről leszóródik valamilyen mag az útra. Amelyik mag sikeresen átvészeli a széttaposást, a madarakat, a rágcsálókat, vagy akár a telet, az ki is szokott nőni. Legtöbbször kukorica és napraforgó, de volt már példa borsóra is. Ez a történet egy ilyen napraforgóról szól.

“Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.”

Úgy másfél hónapja, június vége felé, amikor az út felújításáról csináltam néhány képet, észrevettem az úttól kb. két méterre egy kis napraforgót, ami abból a földkupacból nőtt ki, amit az út széléről lekapartak az aszfaltozás előtt.

Persze voltak más napraforgók is, de ez azért tűnt fel, mert valaki –nyilván az egyik munkás, aki a felújításon dolgozott –  lefújta azzal az élénkzöld festékkel, amivel az aszfaltra festettek különböző jeleket. Csináltam egy képet a kis napraforgóról is:

Azt hittem, hogy el fog pusztulni, mert a festék miatt nem kap elég fényt, vagy ilyesmi, de a napraforgó túlélte. Ez a kép ma reggel készült:

Az alsó levelein még látszik a festék, kicsit satnyábbak a többinél, de a napraforgó még nagyobbra is nőtt a mögötte lévőnél. 🙂

Miért pont ma fényképeztem le újra? Mert ma van a napraforgó utolsó napja. Az aszfaltozással végeztek, a padkát is feltöltötték, leúthengerezték, és már a padka szélének a lejtését csinálják. Tegnap délután a munkát két méterrel a napraforgó előtt hagyták abba…

Délután:

Még sértetlen a napraforgó. Talán elfelejtették azt a pár méteres szakaszt, vagy jövő hétre halasztották, esetleg a közeli fák miatt hagyták ki azt a pár méteres részt. 🙂