Gyomáról hazafelé észrevettem, hogy már kihelyezték a kőszigeti rovástáblát is. Íme:
Dévaványai rovástábla-avatás
Ma délután 3-kor felavatták Dévaványán a Körösladányi út végén az ország 81. rovásos helységnévtábláját. Az ünnepségen tartott beszéden megemlítették, hogy az első rovástáblát Székelykeresztúron, Dévaványa testvérvárosában állították fel, még 1990-ben. Az “ünnepség” félórás lehetett, és a székelykeresztúri küldöttséggel együtt kb. 35-40 fő vett részt rajta.
(Egyszerű rovásra konvertáló oldal már egy ideje megtalálható a honlapomon is, a http://rovas.kaszazsolt.hu/ címen!)
Kút 3: Kész a tető
Ma estére sikerült megcsinálnom a kutam tetejét. Sajnos csak este nyolc utánra lett teljesen kész, így a kész kútról a fénykép “kicsit” sötétre sikerült. Majd holnap csinálok jobb képet is.
Reggel fél nyolcra mentem vért adni, kilencre már itthon voltam, aztán elmentem a tüzépre, persze nem ide a szomszéd utcában lévőhöz, mert ott faanyagot már egy ideje nem árulnak, hanem ki a vasútállomáshoz, Ványa túlsó felére. Onnan hazatoltam két négyméteres 10*5-ös pallót, (az egyiket hosszában kettévágva), ezekből lett a kút teteje.
Cseréplécek még voltak itthon kimaradva korábbról, cserepem van egy csomó, így délutánra majdnem készen is lettem, csak egy fél kúpcserép hiányzott, illetve megvolt, csak ketté kellett volna vágni. Amíg apámat vártam, átmentem Attila öcsémhez fürdőszoba-gipszkartonozásban segíteni, és közben beesteledett.
Még a kút fa-részeit le kell festeni, nem ártana valami deszka sem a cserepek széleihez, no meg van egy szép nagy öntöttvas kerekem, amiből kútkerék lesz. 😉
Szerkesztve: Új képek a fenti galériához hozzáadva.