Gyakran szoktam Kínából apróságokat rendelni, leginkább a Wish-ről (most is úton van pl.: néhány alkatrész az épülő 3d nyomtatómhoz). Sok olyan hozzászólást lehet olvasni forumokon és Facebook csoportokban, hogy nem érkezett meg a rendelt termék, átverés, stb… Én szerencsére eddig minden rendelésem megkaptam, igaz, volt amire két hónapot is várni kellett (erős a gyanúm, hogy nem a kínaiak, hanem a Magyar Posta és/vagy a NAV jóvoltából). A kínai kütyük “sorozatban” nem meglepő módon ezekről a Kínából vásárolt kütyükről lesz szó.
Két éve rendeltem egy kerékpár km órát, szállítással együtt 1035 Ft-ért, ez azóta is a kerékpáromon van. Elemet még nem kellett benne cserélni, az öntapadós/gyorskötözős rögzítés is meglepően jól bírja, pedig télen-nyáron, esőben-fagyban-hóban használom. Tegnap lépte át a 15 000 km-t 🙂 .
Ez a másik kép még tavaly készült, a Wish-en az értékelésekhez is ezt töltöttem fel (utólag, akkor már egy év használat után):
Ez egy olyan termék, amivel teljesen elégedett vagyok. Régóta működik gond nélkül, pontos, olcsó is volt, tehát megérte az árát. Egyetlen hátrányként a rögzítés “oldhatatlanságát” lehetne felhozni: Ha túlélné a lassan elhasználódó biciklit, az eredeti rögzítéssel nem lehetne másikra átszerelni.