Tavasszal paprika és paradicsompalántákat szeretnék nevelni, de addig is, hogy kihasználjam a virágládákat, retket vetek, és egyúttal kísérletezek is, hogy milyen talajban fejlődnek jobban. Ki akarom próbálni a komposztomat is, úgyis át kell rakni időnként, így hát reggel nekiláttam.
Először is leemeltem a rácsot a komposztról (rácsos komposztálóm van, egy betonrácsból hajlított henger), arrébb raktam, majd átlapátoltam a komposztot az új helyre. Ez így leírva egyszerű, de egész délelőtt eltartott. 🙁 A rácsot fogta a köré nőtt fű, ezért ki kellett szabadítani sarlóval. Aztán a komposzt tetején a föld össze volt fagyva, így fel kellett ásni, ráadásul a tetején és a szélén lévő széna nem bomlott le annyira, mint alól és középen, úgyhogy ásni/lapátolni sem volt könnyű, de végül is sikerült:
“Ez jó mulatság, férfi munka volt!” 😉