3d nyomtató építés – 10

Nos az “egy oldalon menetesszár”-módszer nem vált be, a híd emeléskor és süllyesztéskor is megfeszül, és emiatt a másik vége akadozva, ugrálva mozog.

Kipróbáltam, hogy milyen lenne ha középen lenne a motor, és saját magát is emelné:

Ez szépen folyamatosan mozgott:

Viszont kézzel kicsit tudtam mozgatni, billegtetni a híd két végét. Vagy a két z tengely motor lesz a megoldás mégis, vagy kell még egy-egy pár lineáris csapágyat venni, és akkor talán nem bír megfeszülni egyik oldalon emeléskor. Később lesz folytatás.

3d nyomtató építés – 9 – Linkek 3d nyomtatáshoz

Ezt a bejegyzést főleg magamnak szól, hogy ne kelljen keresgélni a linkeket. Ebben a bővülő listában bármikor könnyen megtalálhatom amelyikre éppen szükségem van.

3d nyomtató építés – 8

Sajnos a faxból kibányászott motorok nem váltak be, csupán a menetesszár súlya elég volt hozzá, hogy forgás helyett csak remegjenek. 🙁 Az alaplapom és a tápegységem 12 voltos, ezek a motorok meg 24 voltosak, ráadásul a sorba kötött tekercsek miatt az ellenállásuk összeadódik, az 320 ohm, majdnem kétszázszorosa a NEMA 17-ének; csoda, hogy “üresen” forogtak.

Ideiglenes megoldásként egy menetesszáras megoldással fogok kísérletezni: elég-e a jól csapágyazott z-tengelyt az egyik oldalon emelni/süllyeszteni? Vagy ha nem, akkor középen megoldható-e az emelés? Ez utóbbi esetben a motor saját magát is emelné, és a menetesszár felül kiemelkedne a nyomtató fölé, ami fura lenne, de “ha hülyén néz ki de működik akkor nem hülyeség”. 🙂

A NEMA 17-es motort elvileg ma hozza a GLS, a lineáris tengelyt és a csapágyait sajnos csak a jövőhéten, a nyomtatófej fűtőblokkját meg már 26 napja feladták Kínában, de még pont két hetet jósolnak a megérkezéséig. 🙁

Bambusz magról

Tavaly rendeltem Kínából bambuszmagot, hátha kinőne, és lenne itthon egy klassz bambuszerdőm, és akkor már egy shishi odoshi-t is csinálhatnék. Azt gondoltam, egyszerű lesz a bambusz vetése magról, hát nem. Sajnos a magok nem nőttek ki. Egy sem. 🙁

Idén is rendeltem többfélét, de most nem elvetettem a kertbe, hanem vízbe áztattam csirázni a magokat. Egyetlen mag hetekkel a beáztatás után kicsirázott. Ez július 14-én volt. 🙂

Ezt a kis bambuszkezdeményt elültettem egy papírhengerbe, amit homok és egy vakondtúrásból származó porhanyós föld keverékével töltöttem meg, az aljára némi összegyűrt szórólap került:

Először konzervdobozba akartam ültetni, de aztán arra gondolva, hogy amikor kinövi az edényt, nehéz lesz sértetlenül kiszedni, ezért egy papírhengerbe került. Kint hagytam a napon, persze egy felfordított befőttesüveggel letakarva, mert a sok csiga minden megesz (pár éve az energiafüzeimet rágták le 🙁 ).

Az a zöld trutyi a henger oldalán alga, ugyanis langyos vízzel locsoltam, langyos víz meg a galambok itatójában akadt éppen, némileg bezöldülve. 🙂 Csapvízzel nem mertem kockáztatni, hátha a bambusz magonc nem viseli olyan jól a klóros vizet mint én.

Szépen növekedésnek indult. Július 19-én ekkora volt:

Július 23-án:

Augusztus 1-én:

A papírhenger időközben elkezdett szétmállni, de némi dróttal orvosoltam a problémát.

A bambusz a befőttesüveget már kinőtte, most egy kilyuggatott PET-palack védi a “ragadozóktól”:

Az utóbbi pár napban nem nőtt sokat, talán a borús, hűvös idő miatt (a bambusz a meleg párás időt szereti).

Persze további magok áznak jelenleg is, de azóta sem csirázott ki másik, valószínűleg nincs elég meleg, az esténként 20 °C alá eső hőmérséklet miatt hiába van nappal akár 30 °C is. Talán egy fűtött dobozban, állandó magas hőmérsékleten a többi is kinőne. Úgyis rendeltem többféle fűtőpatront az épülő 3d nyomtatómhoz, egyiket befogom bambusz-keltetőnek.

Remélem pár év múlva már a bambuszerdőmről írhatok bejegyzést. 🙂

3d nyomtató építés – 6

A z tengely mozgatását leggyakrabban a két oldalon egy-egy trapézmenetes orsóval szokták megoldani, a legegyszerűbb megoldásnál mindkét orsót egy-egy motor forgatja. Van olyan megoldás is, hogy csak egy motor van, és szíjhajtással forgatja a két orsót. Eleinte ez utóbbi megoldás tűnt szimpatikusabbnak (a plusz motor plusz kiadás, és igyekeznék a lehető legolcsóbban kijönni), de amikor tegnap mikrokapcsolóra vadásztam volna egy rossz faxkészülékben, találtam benne két teljesen egyforma, robusztus kis léptetőmotort, és az ingyen motorokkal már költséghatékonyabb a két motoros megoldás.

Ezek ugyan nem bipoláris, hanem unipoláris motorok, és így négy helyett hat kivezetésük van, de a tekercsek középső kivezetéseit kihagyva gond nélkül használhatók bipoláris motorként is. (A kivezetések azonosításához jól jöhet Nagy Attila videója: Léptetőmotorok bekötése) A motorokon meghagytam a saját csatlakozóikat, a megfelelő lyukakba egy-egy érintkező tüske került, amiket egy régi alaplapból forrasztottam ki. (A négy érintkezős Dupont csatlakozók meg régi PC hangszóró-csatlakozói voltak valaha. 😉 )

A motorok felfogatása a szokásos PC ház lemez, a lemezek rögzítőcsavarjával fogom majd a z lineáris tengelyek rögzítését is megoldani.

Mikrokapcsolót nem találtam, a faxban optokapukkal volt megoldva az érzékelés. Korábban pár rossz nyomtatóból is kitermeltem a használhatónak vélt alkatrészeket, és bár azokban voltak kapcsolók, azok pont ellentétesen működtek (kapcsolásra nyitották az áramkört, de az endstop-nak (végálláskapcsoló) a 3d nyomtatónál zárnia kell). Végül egy régi egérnek a gombjait szedtem ki, azok tökéletesen megfeleltek a célnak.

Trapézmenetes orsó helyett menetes szárat fogok használni, később, ha a szükséges lesz kicserélem. A motorokat a menetes szárakkal egy passzos műanyag csődarabbal kötöm össze, ha kilazulna, kap két-két bilincset is.

A menetesszárak anyái kivételesen nem PC házból, hanem nyomtatóból való lemezre lettek hegesztve, nyilván ezek is műanyagbakokra lesznek cserélve (amikbe bele lesz “építve” az anya) amint már tudok nyomtatni.

Folytatás később.

3d nyomtató építés – 5

Megérkezett az alaplap, így ki tudtam próbálni az épülő 3d nyomtatóm y tengelyének mozgatását. Szépen mozog. 🙂

Egyelőre egy noname AT PC táp látja el energiával, amíg nincs fűtött hotend és bed, addig elég lesz az is a motorok teszteléséhez.

Ubuntu alá feltelepítettem a Repetier-Host-ot, és nem működött. (A Repetier-Hosttal lehet PC-ről irányítani a nyomtatót.) Látta a linux az USB-n a soros portot, de csatlakozni nem tudott hozzá, így laptopról, Windows alól tudtam csak kipróbálni. Aztán némi böngészést követően megtaláltam a hiba okát: alapból nincs írási jog a /dev/ttyUSB0 eszközre, de ezt a sudo chmod 777 /dev/ttyUSB0 parancs megoldja, ezután tökéletesen működik linux alól is.

Folytatás amint lesz alkatrészem a z tengelyhez.

3d nyomtató építés – 4

Megérkezett az y tengelyhez a motor a fogasszíj és a szíjtárcsák. Először a motornak csináltam egy tartót a szokásos régi PC-ház burkolatból kivágott lemezdarabból. Természetesen a motortartó is műanyagból lesz nyomtatva a későbbiekben.

Fúrtam egy lyukat a másik tárcsának, egy hosszabb csavarra került, alatta egy anya, felette kettő.

Fogasszíj tárcsa (Timing Belt Pulley)

A szíj összetoldásán sokat gondolkodtam. Először össze akartam varrni, de a cérna elszakadt a szíj megfeszítésekor. 🙁 Végül összekapcsoztam iratkapcsozóval két helyen, majd zsugorcsövet melegítettem rá, az egészre meg jó szorosan ráhúztam egy műanyag csődarabot. A toldásnál majd a műanyagcső hosszának megfelelő lemezdarabbal hozzácsavarozom a kocsihoz.

Fogasszíj (toothed belt)

A szíj azért fehér, mert ennél írták, hogy acélszálak vannak benne (és ha nem lennének, akkor a szíj nyúlása később mindenféle problémákhoz vezetne). Kicsit aggódok amiatt, hogy a 20 fogas tárcsa túl kicsi, elég nehezen hajlik a szíj ebben a kis ívben.

Folytatom, amint megjön az alaplap, és ki tudom próbálni, hogy jó-e így: azaz nem túl feszes a szíj, és a motor megfelelő sebességgel tudja mozgatni a kocsit.

3d nyomtató építés – 3

A nyomtató tárgyasztalának a szokásos 214*214 mm-es fűtött alumíniumlapot szeretném használni. Ezt a négy sarkán egy-egy rugós csavarral szokták (az asztal szintbeállítása miatt) az y tengelyen mozgó kocsihoz rögzíteni.

A kocsi egy régi PC-ház burkolatából kivágott, egy mm vastag, 220*220 mm-es négyzet. A csapágyaknak kivágtam egy-egy téglalapot (a rendelkezésre álló gépek egy fúrógép és egy sarokköszörű ), és fúrtam két-két lyukat a rögzítéshez.

A csapágyak rögzítését (meg a tengelyvégek rögzítését is) később lecserélem műanyag bakokra , amint működni fog a 3d nyomtató. 🙂

Egy régi floppy meghajtóból kiszedett léptetőmotorral kipróbáltam, hogy mekkora lenne az asztal sebessége, ha menetes szárral mozgatnám. Nagyjából másodpercenként 1 mm, ami nagyon lassú. Fogasszíj hajtásnál legalább 40 mm/másodperc lenne a sebessége ugyanezzel a motorral. Már ha elbírná úgy a motor, ez ugyanis kicsit kisebb, mint a szokásos NEMA-17 motorok.

3d nyomtató építés – 2

Tegnap össze lett hegesztve a váz, és a négy sarkába került egy-egy anyacsavar, így állíthatóak lesznek a nyomtató lábai.

Megérkezett az első pár tengely a csapágyakkal együtt, ideiglenesen lemezből hajlított rögzítést kaptak: az egyik tengely fix, a másiknak kicsit állítható a távolsága, így amint készen lesz a tárgyasztal kocsija, párhuzamosra tudom állítani.

A folytatás a kocsi elkészülte után várható.