Koronavírus és munkanélküliség

felmondás, közös megegyezés, turul cipő, batz

Ezt a bejegyzést már hetekkel ezelőtt elkezdtem, de most zárultak le a dolgok, így ma írtam meg a végét.

Március 30.

Sajnos engem is elért a koronavírus okozta gazdasági visszaesés szele: a múlt héten közölték, hogy két hét múlva – közvetlenül Húsvét előtt – szinte mindenkit elbocsátanak. Eleinte még nem tűnt ilyen vészesnek a helyzet, egy héttel korábban még arról volt szó, hogy csak felezik a termelést, a munkások egy része jön egy hétig, addig a másik része szabadságon lesz, majd így tovább, felváltva, de még le sem telt az első hét, már a teljes leállásról döntöttek. Még lesz két szállítás, plusz még egy szállításnyi termék a raktárba, aztán vége.

Tizenhárom éve vagyok a cégnél, tehát járna három hónapnyi bér végkielégítésként, meg ott a felmondási idő is. Viszont több helyen lehet olvasni, hogy a cégek különböző módokon kényszerítik a munkásokat a “közös megegyezés” aláírására, így nem kell végkielégítést fizetniük. Kíváncsi vagyok, mi lesz.

Április 14.

Végül én is “közös megegyezéssel” jöttem el a cégtől. Azt is megtudtam, hogy ez igazából az én kezdeményezésemre történt:

felmondás,  turul cipő, batz

A papírok szerint “sem kényszer, sem jogellenes fenyegetés” alatt nem álltam:

felmondás, kényszer, turul cipő, batz

Ugyan felvetettem (és még néhány másik volt dolgozó is), hogy mi lesz így a végkielégítéssel, de ha nem írtam volna alá a “közös megegyezést”, az egyéb lehetőség a ki tudja meddig tartó fizetés nélküli szabadság lett volna, ami állítólag a munkáltató részéről egyoldalúan kiadható. Ennek később utánaolvasva viszont ezt találtam: “a fizetés nélküli szabadságot nem lehet egyoldalúan elrendelni, kizárólag a felek megállapodása (vagy egyes, a törvényben meghatározott esetekben a munkavállaló kérése) alapján lehetséges“.

Ez igényel még némi utánajárást, de ilyeneket is lehet olvasni: “Ha a felek közös megegyezésben állapodnak meg, és a munkavállaló utólag jön rá, hogy milyen kifizetéstől esett el, akkor a közös megegyezés megtámadható. Ennek azonban csak három esetben van helye: tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés esetén.” – idézet innen.

Valaki feltette a konkrét kérdést, hogy a fizetés nélküli szabadsághoz kell-e a munkavállaló beleegyezése, és azt a választ kaptuk, hogy nem. Amennyiben ez mégsem így lenne, nyilván megtévesztés esete forog fenn. Ha lesz valami fejlemény, folytatom a bejegyzést.

Sziliplaszt szmájlik

A békéscsabai Sziliplaszt Kft. gyártja azoknak a talpak nagy részét, amiből a Turul Kft.-nél a Batz papucsok készülnek. Egy ideje némelyik 100 pár talpat tartalmazó dobozon a 100-as szám nullái szmájlikká vannak átrajzolva, többnyire az egyik mosolygós, a másik szomorú. Persze azért akad dupla szomorú, befejezetlen, stb…

Közben egy új, hóemberré rajzol 8-assal bővült a Sziliplasztos szmájli-gyűjteményem, frissítettem az albumot. 😉

Tovább bővült a smile-gyűjtemény: most nem egy szám lett átrajzolva, hanem csak úgy a doboz közepén van egy mosolygó fej.

Batz “Modellnév vadászat!”

Valaha rég, egy messzi messzi galaxisban… Pontosabban most október nyolcadikán, és nem is olyan messze, hanem itt a Facebook oldalán a Batz Hungary Kft. indított egy játékot modellnév vadászat néven, aminek az volt a lényege, hogy bármilyen feliratot – ami tartalmazza egy Batz modell nevét, pl.: TJ, CK, ZE, TT, LT, ALEX, SP, TF, stb… – lefényképezve és a képeket beküldve a megadott emailcímre, 15 képért cserébe egy tetszőleges papucsot lehetett választani a Batz standard kollekciójából.

Csináltam is nagy hirtelen vagy 30 fényképet, de már a huszadik körül meguntam a modellnév bekarikázás/képre írását, úgyhogy csak ennyi képet küldtem el. 😉

Másnap nézem a Facebookot, nincs sehol a játék leírása. (Egy képként volt feltöltve.) Semmi gond, a Facebook ilyen, van hogy egy feltöltött kép nem látható, hiszen az adatok sok szerveren vannak elosztva, lehet, hogy éppen olyan jutott, amin nincs meg a kép. Ám a kép 11-éig sem jelent meg újra, ekkor egy üzenetben rákérdeztem, hogy tart-e még a játék. A válaszban leírták, hogy túl könnyűre sikeredett a játék, és ha valóban november elsejéig tartana, csődbe menne a cég a sok kiküldendő nyeremény miatt. 😉 A játékot “hivatalosan” is lefújják, de aki az elsők között küldött be képeket, az megkapja a nyereményét, így én is. 🙂

Pár nap múlva jött egy email, hogy milyen papucsot szeretnék. Egy Alex barnát választottam, ma meg is kaptam:

A papucs szép és kényelmes; a Batz pedig korrekten járt el. Ajánlom mindenkinek.

 

 

A K&H és a Turul: Baljós árnyak

Ma délelőtt 11 körül be lettem hívva az irodába, és meg lettem “kérve”, hogy töröljem a Batz-cal, a Turul Cipő Kft.-vel és a K&H bankkal kapcsolatos blogbejegyzéseimet. Mert hogy a K&H-nál is olvassák a blogom ;-), és szerintük e bejegyzések banktitkokat sértenek, és a K&H-t hátrányos helyzetbe hozza vetélytársaival szemben.

Próbából rákerestem a Google-ön a “K&H” kifejezésre, első oldalon szerepel a honlapom linkje (még ha legalul is van). Bizonyára ez lehet a fő probléma, meg esetleg a K&H-nak pár hete biztosítással kapcsolatban írt levelem, amit galád módon nem álnév mögé rejtőzve, hanem valós néven írtam.

Úgyhogy ezentúl (és visszamenőleg) – gyáva módon – a fent említett cégekkel kapcsolatos bejegyzések nagy része csak regisztrált felhasználók számára lesz olvasható. Regisztrálni viszont nem lehet. 😉 Aki akar, ír egy üzenetet pl.: a Névjegy oldalon, és ha úgy döntök, hogy olvashat mindent, létrehozok neki egy felhasználót.

Lehet, hogy a svájci bankokról is írnom kellene, hátha ezzel sikerülne a CHF árfolyamát kicsit lejjebb nyomni. 😛

A Turul és a pénz

Több mint egy hónapja, hogy gyűlés volt, és a cég vezetője megígérte, hogy huszadikáig megkapjuk a pénzünket. Ma huszonhatodika van, és pénzt még nem kaptunk…

(A múlt héten most hétfőre ígérték, hétfőn szerdára, szerdán mára (azaz csütörtökre), de állítólag holnap lehet, hogy megkapjuk…)

És mindez annak ellenére, hogy heti két, néha három alkalommal is van szállítás.  Egy-egy alkalommal kb. 3000 pár papucsot visznek el. (Ha netán valaki nem tudná, a Turul Cipőnél készülnek a Batz (korábban dr. Batz) papucsok (különböző neveken is, pl.: RollStep, Medifoot, Footfit, BigHorn, Jennyfer, stb…), és az áruk kb.: 8000 Ft – 30000 Ft-között mozog.) 

Szerkesztve: Péntek van, és megkaptunk pénzt! 🙂 Alig egy hét késéssel.