Kategória: Komposzt

Tyúkól – a bejárat

Tyúkólas bejegyzést se mostanában írtam. 😉 Tegnap apám a helyére hegesztette a tyúkólam bejárati ajtajának oszlopát, így ma megcsináltam az ajtó melletti fal alapját: Ha már arra jártam a fényképezőgéppel, lekaptam a komposztállómat is: Kicsit össze van esve, meg benőtte a fű. Legalább kap árnyékot. 😉 Ez meg egy tyúk:

A komposzt és a lábastyúk

Eddig úgy tudtam, hogy a komposztfűtést a keresztes lovagok találták ki, később pedig Jean Pain újrafeltalálta a módszert. Pedig nem így történt. Már évezredekkel, év-tízezredekkel ezelőtt is ismert volt a módszer, miszerint a beáztatott növényi részek bomlása közben fejlődő hő felhasználható fűtésre. Még csak nem is az emberi faj tagjai

Komposzt

Van egy szép nagy udvarom, és mindig gondot okozott, hogy mit csináljak a sok levágott fűvel, kikapált gyomokkal, gyökerekkel. Többnyire otthagytam kisebb kupacokban ahol levágtam, és amikor már nagyon útban volt, áthordtam az udvar egyik sarkába, ahol csak gyűlt. Még szerencse, hogy az udvar nagyobb részén a szomszédék lovai legelésznek,