Út 2018 – negyvennyolcadik nap

Az út másik szélét nem csinálják meg olyan mélyen mint az eddigi részeken, hanem csak felkaparják az aszfaltot vagy 10 cm mélyen, és már húzzák is a helyére az új réteget.

Sajnáltam a kivágott nagy fákat, de egészen sokat ültettek helyettük. Kisebb kihagyásokkal Ványától Kőszigetig kb. 5 kilométernyi távon végig új fák vannak, szépen kikarózva, odakötve.

Út 2018 – negyvenkettedik nap

Tegnap délután úgy láttam, hogy valami gyorsabb technikára váltottak az útépítésnél. A korábbi szakaszt úgy csinálták, hogy lebetonozták a fölső réteget, vártak pár napot, mire a beton kötött kicsit, majd bevagdosták és szurokkal kiöntötték a dilatációs réseket. Viszont a mostani részen tegnap reggel még nem volt beton, délutánra meg már be is volt vagdosva és szurkozva (még ma reggel is — amikor a fénykép készült — nedves volt a beton).

Pár év múlva kiderül, melyik szakaszon bírja tovább. 🙂

Út 2018 – harminckettedik nap

A betonon ejtett bevágásokat kitöltötték szurokkal, és tegnap már le is aszfaltoztak minden kibontott részt. A lámpákat is áthelyezték a következő helyszínekre. A gödrök rejtélyére is fény derült: egy csomó fát ültettek az út mellé. Szép nagyokat, és jó sokat.

 

Út 2018 – huszonnyolcadik nap

Tegnap délután pár méterenként bevagdosták a felső betonréteget (valószínűleg a hőtágulás miatti dilatációs hézagnak).

Tehát a jelenlegi rétegek: alól van egy réteg beton, ezen geotextília, majd kőzúzalék, majd megint beton. A felső beton kb. 5-8 centiméter mélyen van az aszfalt régi szintjéhez képest.

Az 1 és a 2 km közötti részen pedig az úttól jó három-négy méternyire egymástól kb. tízméterenként szabályos négyzet alakú, nagyjából fél méteres oldalú gödröket ástak.

Út 2018 – tizedik nap

Úgy tűnik, az előkészítő munkálatok véget értek, már az úttal is elkezdtek foglalkozni. A forgalomirányító lámpás részeken felmarták az utat nagyjából egy méter széles sávban, talán 20 cm mélységig, a felmart aszfalttörmelék meg az út melletti elsimított részre került. Újdonság még, hogy az útbontás Ványa felőli végénél felhalmoztak néhány nagy kupac sódert.

Út 2018 – harmadik nap

A tegnapi feliratot valaki némileg módosította, ma délután már így nézett ki:

dankó, fidesz, kátyú

Nagyon tetszett, jól kitalálták. 🙂 Persze akad vele három apróbb probléma:

  1. Nem Dankó Béla intézte el az út javítását, így ezért nem illeti köszönet.
  2. Most csak a 6-os kilométerig lesz javítva az út, a többi meg (a 7 és 9 kilométer közti rész) “még az idei évben”. Az ilyen ígéreteket meg már ismerjük.
  3. Ezek a kátyúk és feliratok a 10 és 11 kilométer közötti részen vannak. 😛

No, de vissza az úthoz. A legelső újdonság ami feltűnt, hogy kivágtak néhány nagyobb fát az út széléről. Korábban, még hónapokkal ezelőtt, a kökény és vadrózsabokrokat is kivágták, még azokat is, amik az árok túlpartján voltak. 🙁

Már az út melletti sávval egészen hosszan elhaladtak, a Kősziget felőli és a Ványa felől megkezdett részen is:

Ami még újdonság, az az, hogy “kijavították” az út legrosszabb részét, ami közvetlenül Dévaványa előtt van:

Úgy néz ki, hogy a máshol felkapart aszfalttörmeléket beleszórták a kátyúkba. Ez az autósoknak valószínűleg jobb így, mintha kátyú lenne, de kerékpárral kerülgetni kell. 🙁

Persze, ha csak pár napig lesz így, és utána húznak rá egy réteg új aszfaltot, akkor oké.