Mint azt egy korábbi bejegyzésben megírtam, a K&H banknál kellett számlát nyitnom, és mivel két számlát fölösleges egyszerre fenntartani, ezért május 27-én bementem a gyomaendrődi OTP-hez, és megszüntettem a számlám. Legalábbis akkor még úgy gondoltam.
Azóta már két számlakivonatot is kaptam. Az utolsó szerint, amit tegnap kaptam meg (július 5-én) van -83 Ft hátralékom van a lassan már másfél hónapja megszüntetett számlámon…
Én dettó így jártam náluk, felmondták, és még mindig van számlám. Hihetetlen, hogy nem lehet egy rohadt folyószámlát simán megszüntetni. Ez biztos banki fogás, hogy végül már nincs kedvünk visszamennünk, és hagyjuk, hagy gyűljön a banki költség.
Közben írtam e-mailt az ügyfélszolgálatnak, majd be is mentem a gyomai bankfiókba, hogy csak kifizetem azt a 83 Ft-ot, erre közölték, hogy már kifizették, mert ők hibáztak. Pár nappal később felhívtak, hogy rendeződött a dolog, kérek-e róla papírt, nyilván kértem, az is megjött úgy egy héttel később, úgyhogy elvileg már nincs OTP-s számlám.