Már több mint egy hete, hogy gondok voltak az internetkapcsolatommal. Meg-megszakadt a net, nem lehetett letölteni nagyobb fájlokat, később már kisebbeket sem. Felhívtam az Invitelt, hogy gond van, azt mondták, másnap (hétfőn) jönnek és megnézik. Ám mivel estére úgy tűnt, hogy minden rendben, amikor másnap felhívott a szerelő, hogy kijöjjön-e, mondtam, hogy nem szükséges, a probléma magától megoldódott.

Péntekre megint elkezdett vacakolni, hát újra hívtam a szolgáltatót, de mivel nyilván csak hétfőn jöttek ki, ezért beüzemeltem a tartalék modememet, ami pont olyan D-Link DSL 360R szutyok, mint amilyet az Invitel adott, de ezzel legalább úgy-ahogy elműködött a hálózat.

Ma reggel hívott a szerelő, hogy jönne, jött is, kicserélte a modemet. Az új modem szép fekete, de ugyanaz a típus mint az előző (ami már a második, mert pár éve szintén elromlott és kicserélték). Jelenleg úgy tűnik, minden oké, és nem kell Kaliforniába, a Szilícium völgybe menni egy kis Internetért. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük