Fejjellefelé-paradicsom – megint

A nagy érdeklődésre való tekintettel 😉 még egy paradicsom-palántát fellógattam, kicsit talán részletesebben fényképezve az alkalmazott módszert. Pár javaslat, ami a múltkor kimaradt:

  • az ületéshez használt földet ültetés előtt tartsuk meleg helyen (szobában)
  • átültetés előtt alaposan meglocsolva a palántát, könnyebb “kiásni” a gyökér sérülése nélkül
  • a vizet is célszerű már előző nap kiengedni (így felmelegszik, és a klór is kipárolog belőle)
  • most a gyökerével előre dugtam az üvegbe, hogy a levelek ne sérüljenek
  • a palackra a locsoláshoz/felakasztáshoz szükséges lyukakat pillanatpákával csináltam, de nyilván ollóval is lehetne
  • Nem tettem papírt a palackba, ha szükséges lesz, majd kívülről ragasztok rá

Lefényképeztem a múltkor elültetett palánta gyökerét is, elég jól benőtte a palackot.

 

[adsense_id=2]

2 hozzászólás “Fejjellefelé-paradicsom – megint” bejegyzéshez

  1. Nem bonyolítod kicsit túl a dolgot? 😛

    Nálunk úgy van megoldva, hogy üvegházba ki vannak téve kis dobozokba ültetve (mag korukban), aztán, ha nagyobbacska, akkor van szétrakva. 😀

  2. Ó, nekem is felvágott papír gyümölcslevesdobozban vannak a magok ültetve, amik már szép fejlett palánták. Majd kiültetem a kertbe mindet, ha már jó idő lesz (a fagyosszentek után). Addig meg kipróbálok ezt-azt, amit az Interneten látok, lásd az előző fejjel-lefelé paradicsomos bejegyzésemben a linkeket. (A videót láttam először, még jó régen, de akkor még kicsik voltak a palánták.)

    Meg azért gondolj bele, mekkora királyság lesz már, ha az eresz alá, a szőlő fölé felakasztott, lefele lógó paradicsomokat fogom “szüretelni”. 😉 Még az is lehet, hogy egy-két paprika palántát is “feláldozok”, de most még kicsik.

Hozzászólás a(z) Csimre bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük