Kerékpártúra 2014.05.10.

Bár néhány napja elég komoly esők voltak, de szerencsére szinte teljesen felszáradtak a földutak — csak a mélyebb traktornyomokban volt némi pocsolya — úgyhogy a biciklitúrát az eredetileg eltervezett útvonalon tehettük meg.

Tizenhatan indultunk el a Köleshalmi úton kifelé a városból. Első megállónk a “Porkoláb tanya” volt. Itt láttunk egy kotlóst és lovakat is, meg távolról egy hatalmas nyárfát.

Innen Kősziget felé vettük az irányt, természetesen földutakon: gabona és napraforgótáblák között. Kőszigetre érve pihenőt tartottunk, és mert a túrán résztvevők közt akadt aki régebben itt élt, meséltek az akkori időkről.

Ezután továbbhaladtunk a jó öreg 4231-es úton néhány-száz métert Gyoma felé, majd a Varsány-háti dűlőn át Kéthalom felé kanyarodtunk.

Az úton sokféle állatot láttunk: nyulakat, őzeket, fülesbaglyot, kócsagot, sáskát, stb…

Néhány kilométerrel a Dévaványa-Körösladány közti kövesút előtt az egyik túrázó defektet kapott; fel sem lehetett pumpálni a biciklijét, de szerencsére nálam mindig akad gumijavító készlet. Az viszont gond volt, hogy szerszámok nem voltak nálam, csak egy 15-ös villáskulcs, ami a mountain-bike kerék leszedéséhez elég, de a 28-as kerékpárnak a kónusz-rögzítő csavarjához kellett volna egy tízes kulcs vagy egy kombinált fogó is.

Így tehát a kereket nem leszedve, a belsőgumit kihúzva ragasztottuk meg a lyukat — nem túl nagy sikerrel — mert ugyan a kereket így már fel lehetett pumpálni, de pár perc alatt leeresztett. Ezért a pórul járt résztvevőnek sűrű pumpálgatással kellett eljutnia a kövesútig, ahová érte jött egy ismerőse kocsival.

Itt a csapat kettévált: néhányan szintén a kövesutat választva elindultak Dévaványa felé, a többiek, nyolcan meg az ellenkező irányba kamillát (szíkfüvet) szedni. A kamilla-mező nem nagyon látszott az útról, de az illata alapján hamar megtaláltuk. Én nem szedtem, nekem nő itthon a kertben. 😉

Miután összejött a szükséges mennyiségű virág, elindultunk az utolsó megállónk felé: a Porkoláb tanyáról látott hatalmas fához.

Hét óra körül értünk vissza Ványára sok kelleme élménnyel (és a szeles idő miatt némi izomlázzal) gazdagodva.

Végül a fényképek:

Térképre rajzoltam a körül-belüli útvonalunkat, nagyjából 25 km lehetett a túra:

tura-utvonal

Vélemény, hozzászólás?