Út 2018 – második nap

Ma hazafelé több dolog is történt. Először is, találtam egy rendszámot. Felvettem, hogy majd beviszem a rendőrségre, de nem sokkal később jött velem szembe egy rendőrautó. Leszálltam, intettem, hogy álljanak meg, erre visszaintegettek és továbbhajtottak. 🙁

(Később Ványán a rendőrséget szokás szerint zárva találtam, úgyhogy a rendszámot csak otthagytam a kapun belül.)

Kicsivel arrébb, a 10-es kilométernél (ez az a rész, ami nem lesz felújítva) ez a látvány fogadott:
Dankó, Fidesz, Kátyúk

További pár kilométer megtétele után elértem az útjavítást, már jelzőlámpák szabályozzák a forgalmat. Az út felbontását nem folytatták a tegnapi állapothoz képest, hanem az út mellett kezdtek el elsimítani egy széles sávot.

Továbbhaladva valami fehér szöveget láttam az útra festve, csak lefényképeztem már azt is:


Kicsivel arrább, a 3-as kilométer körül szintén egy markoló dolgozott, és kaparta el a földet az út melletti sávon:

Az út közepén meg pár-tíz méterenként festékkel megjelölt pöckök sora vezet egészen a Sport út előtti kereszteződésig:

A nap tanulsága: verőfényes időben a Nappal szemben fényképezve nem lesznek túl jók a képek. 🙁

Vélemény, hozzászólás?