Madarak és színek

Figyeltem a madáretetőket a kamerával, és valóban úgy tűnik, hogy mióta a zöld etető is ott van, a sárgát nem használják. De nem akarok abba hibába esni, mint a tudós a viccben, ezért megcseréltem a két etetőt, hátha csak azért a zöldből esznek, mert az volt jobb helyen:

A fentebb említett vicc:

A tudós azt mondja a bolhának, “Ugorj!”, és a bolha ugrik. A tudós kitépi az egyik lábát, s azt mondja, “Ugorj”, a bolha ugrik. Kitépi még egy lábát, stb… Amikor már az összes lábát kitépte, a bolha nem ugrik. Mire föl a tudós feljegyzi: “Ha a bolha összes lábát kitépik, megsüketül.” Forrás

És kiderült, jobban számít az etetők elhelyezése, mint a színe. Mindkettőt használják, de a baloldalit sokkal gyakrabban, színtől függetlenül.

3d nyomtatott madáretető 2

Egy hete nyomtattam egy madáretetőt a 3d nyomtatómmal, és ezt egy 3d nyomtatással foglalkozó facebook-csoportban meg is osztottam. Ott felvetették, hogy a madarak félnek a sárga színtől, és egy belinkelt cikk szerint a zöldet viszont különösen kedvelik. Persze az errefelé élő madarak lehet, hogy nem tudják, hogy félniük kellene a sárgától, mert az elmúlt héten kb. fél kiló eledelt már megettek a régi etetőből is. De mert van itthon zöld anyagom, nyomtattam egy zöld színű madáretetőt is:

Ezt is megtöltöttem maggal (“Téli Madáreledel vadon élő madaraknak”), kiakasztottam a másik mellé.

Van egy IP-kamerám, amit majd Időkép-webkamerának szeretnék használni, de ideiglenesen felszereltem a madáretetőkhöz, így meg tudom figyelni a madarakat. “Tudományos kísérlet”, ahogy Doctor Brown mondaná. 🙂

3d nyomtatott madáretetők

Bambusz magról

Tavaly rendeltem Kínából bambuszmagot, hátha kinőne, és lenne itthon egy klassz bambuszerdőm, és akkor már egy shishi odoshi-t is csinálhatnék. Azt gondoltam, egyszerű lesz a bambusz vetése magról, hát nem. Sajnos a magok nem nőttek ki. Egy sem. 🙁

Idén is rendeltem többfélét, de most nem elvetettem a kertbe, hanem vízbe áztattam csirázni a magokat. Egyetlen mag hetekkel a beáztatás után kicsirázott. Ez július 14-én volt. 🙂

Ezt a kis bambuszkezdeményt elültettem egy papírhengerbe, amit homok és egy vakondtúrásból származó porhanyós föld keverékével töltöttem meg, az aljára némi összegyűrt szórólap került:

Először konzervdobozba akartam ültetni, de aztán arra gondolva, hogy amikor kinövi az edényt, nehéz lesz sértetlenül kiszedni, ezért egy papírhengerbe került. Kint hagytam a napon, persze egy felfordított befőttesüveggel letakarva, mert a sok csiga minden megesz (pár éve az energiafüzeimet rágták le 🙁 ).

Az a zöld trutyi a henger oldalán alga, ugyanis langyos vízzel locsoltam, langyos víz meg a galambok itatójában akadt éppen, némileg bezöldülve. 🙂 Csapvízzel nem mertem kockáztatni, hátha a bambusz magonc nem viseli olyan jól a klóros vizet mint én.

Szépen növekedésnek indult. Július 19-én ekkora volt:

Július 23-án:

Augusztus 1-én:

A papírhenger időközben elkezdett szétmállni, de némi dróttal orvosoltam a problémát.

A bambusz a befőttesüveget már kinőtte, most egy kilyuggatott PET-palack védi a “ragadozóktól”:

Az utóbbi pár napban nem nőtt sokat, talán a borús, hűvös idő miatt (a bambusz a meleg párás időt szereti).

Persze további magok áznak jelenleg is, de azóta sem csirázott ki másik, valószínűleg nincs elég meleg, az esténként 20 °C alá eső hőmérséklet miatt hiába van nappal akár 30 °C is. Talán egy fűtött dobozban, állandó magas hőmérsékleten a többi is kinőne. Úgyis rendeltem többféle fűtőpatront az épülő 3d nyomtatómhoz, egyiket befogom bambusz-keltetőnek.

Remélem pár év múlva már a bambuszerdőmről írhatok bejegyzést. 🙂

Út 2019 – Vadkár – folytatás

Mint azt januárban is írtam, a vadak körberágták az út mellé ültetett fákat, nagyjából 1-2 kivételével az összeset, van amelyiket jó fél méter magasságig.

Ma hazafelé jövetben látom, hogy két ember védőhálót rak a fákra, már majdnem a végénél jártak (Dévaványa felől kezdték, én nem sokkal Kősziget előtt találkoztam velük). A fák a körberágás ellenére rügyeznek, van amelyiknek kis levelei is vannak, remélhetőleg túlélik; de ez akkor is olyan “eső után köpönyeg” dolog.

Fa – akkor és most

Még 2014-ben, már lassan öt éve meghirdették, hogy a dévaványai önkormányzat adományként kapott egy csomó facsemetét, amiknek az elültetéséhez a lakosság közreműködésére is számítottak. A fáknak a Bánomkert – Szérüskert utcák között, a tüzép utáni üres területet nézték ki. Az nekem majdhogynem a szomszéd utca, úgyhogy én is ásót meg lapátot ragadtam.

A fáknak a gödröket nem kellett kiásni, azt markolóval megcsinálták. Kaptunk egy-egy fát, választottunk egy szimpatikus gödröt, és mehetett a temetés.

Egészen sokan megjelentek, a BEOL cikke szerint 200-an: https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/kozel-ketszaz-szorgos-kez-ultette-a-facsemeteket-579857/

Néhány kép (nem is értem, miért nem írtam akkor blogbejegyzést az eseményről), faültetés Dévaványán:

És hogy mi a bejegyzés apropója? Bár a terület közel van, de nekem nem esik útba sehova, nagyon ritkán járok arra. Ma viszont arra vitt az utam, és éppen virágoznak a fák. Hazafelé megnéztem, az “én fám” is megvan még. 🙂
(Nem az én érdemem – legutóbb akkor láttam, amikor elültettem. Most ki van karózva, a nyulak ellen rács van a törzsén, valaki gondját viselte.)

Előrelátó módon az első telefonoszlop előtti gödröt választottam, így könnyű beazonosítani. (Ha jól emlékszem a szervezők is vezettek egy listát, hogy melyik fát ki ültette.)

A fa 2014-ben:

A fa most, 2019-ben:

Egy napraforgó élete

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hullámos, kátyús, elhanyagolt, egyszóval igen rossz állapotú út, ami igazából még most is van: úgy hívják, hogy 4231-es közút. Vetés/aratás idején gyakran előfordul, hogy a kátyúkban megdöccenő mezőgazdasági gépekről leszóródik valamilyen mag az útra. Amelyik mag sikeresen átvészeli a széttaposást, a madarakat, a rágcsálókat, vagy akár a telet, az ki is szokott nőni. Legtöbbször kukorica és napraforgó, de volt már példa borsóra is. Ez a történet egy ilyen napraforgóról szól.

“Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.”

Úgy másfél hónapja, június vége felé, amikor az út felújításáról csináltam néhány képet, észrevettem az úttól kb. két méterre egy kis napraforgót, ami abból a földkupacból nőtt ki, amit az út széléről lekapartak az aszfaltozás előtt.

Persze voltak más napraforgók is, de ez azért tűnt fel, mert valaki –nyilván az egyik munkás, aki a felújításon dolgozott –  lefújta azzal az élénkzöld festékkel, amivel az aszfaltra festettek különböző jeleket. Csináltam egy képet a kis napraforgóról is:

Azt hittem, hogy el fog pusztulni, mert a festék miatt nem kap elég fényt, vagy ilyesmi, de a napraforgó túlélte. Ez a kép ma reggel készült:

Az alsó levelein még látszik a festék, kicsit satnyábbak a többinél, de a napraforgó még nagyobbra is nőtt a mögötte lévőnél. 🙂

Miért pont ma fényképeztem le újra? Mert ma van a napraforgó utolsó napja. Az aszfaltozással végeztek, a padkát is feltöltötték, leúthengerezték, és már a padka szélének a lejtését csinálják. Tegnap délután a munkát két méterrel a napraforgó előtt hagyták abba…

Délután:

Még sértetlen a napraforgó. Talán elfelejtették azt a pár méteres szakaszt, vagy jövő hétre halasztották, esetleg a közeli fák miatt hagyták ki azt a pár méteres részt. 🙂