Tyúkól – a bejárat

Tyúkólas bejegyzést se mostanában írtam. 😉

Tegnap apám a helyére hegesztette a tyúkólam bejárati ajtajának oszlopát, így ma megcsináltam az ajtó melletti fal alapját:

Ha már arra jártam a fényképezőgéppel, lekaptam a komposztállómat is:

Kicsit össze van esve, meg benőtte a fű. Legalább kap árnyékot. 😉

Ez meg egy tyúk:

Nem, még nem az én tyúkom, csak az egyik szomszéd tyúkjai eljárnak a környéken csipegetni. 😉 Hagyom őket, mert megeszik a csigákat, amikre amúgy haragszom, mert leették az energiafüzeim friss hajtásait.

Kaszaüllő

Reggel – amikor a leendő tyúkudvarom helyén egyengettem a földet – egy rozsdás vasdarabot találtam. Olyan alakja volt, mint egy nagy és rövid szegnek. Félretettem, és később megkérdeztem apámtól, hogy mi lehetett, hát egy kaszaüllő. Ezt az üllőt beleverték egy fatuskóba, és ennek a tetején kalapálták vékonyra a kasza élét.

Ilyen volt amikor megtaláltam:

És ilyen lett drótkefézés után:

Mivel jól néz ki (és jó nehéz is ;-)) papírnehezéknek fogom használni. 🙂

Tyúkól – 01

Réges-rég (tavaly, 2010 elején ;-)) elhatároztam, hogy tyúkokat fogok tartani. Na persze nem megenni, hanem a tojások miatt. Ez azóta is csak elhatározás maradt, egészen múlt hét vasárnapjáig, akkor ugyanis kezdetét vette a „tyúkól-projekt ” azzal, hogy Attila öcsémnek adtam az udvaromon lévő régi disznóól tetejének egy részét. A disznóól hullámpalával volt borítva, nekem nem kellett, ő meg műhelyt épít, arra jó lesz. A disznóól fedetten maradt kisebbik részéből lesz a tyúkól, a tetőtlenített részéből (ami vastag vasbeton fallal van körülvéve) és az előtte lévő „dombból” pedig a tyúkudvar. (A „domb” a házamból kibontott vályogtörmelékből van, teljesen benőtték valami bokrok, amik mostanra elszáradtak, azokat kiszedtem, mennek a komposztba, a dombot pedig majd még elegyengetem.)

Ma apámmal lebontottuk a palátlanított tető vasszerkezetét, ebből majd kerítésoszlopok lesznek. Íme pár kép, a korábbi és a jelenlegi állapotról:

Hozzáadtam pár új képet: elkezdtem elegyengetni a „dombot”; a leendő tyúkudvar magasabban lesz, mint a tyúkól, ezért körberakom téglával, így a téglatörmeléktől is megszabadulok, és az udvar is jól fog kinézni. 🙂