„A lebomlási érték alapján sorba rendeztük a beérkezett mintákat három különböző osztályozás kategóriái szerint (i) megyénként, (ii) földhasználat, illetve (iii) talajtípus szerint. A sorbarendezett bomlási értékeket mindhárom osztályozás kategóriái szerint négy-négy, egyenlő darabszámú halmazba, úgynevezett kvartilisekbe (Q) osztottuk. A Q1 azt jelenti, hogy a kapott bomlási érték a felső 25%-ba tartozik, tehát az adott kategóriában a legjobban lebomlott alsók közé tartozik, míg a Q4 az alsó 25%-ot jelenti, azaz a legkevésbé lebomlottak halmazát.„
Az enyém Q1, tehát elég jó a talaj az elásás helyén. 🙂
Az ELKH ATK Talajtani Intézet kora tavasszal egy érdekes közösségi tudomány programot indított, „Alsóban az élet” címmel. Egy külföldön már alkalmazott módszerről van szó, melynek során egy pamut alsóneműt elásnak egy ásónyomnyi mélyre, majd két hónap múlva kiássák, és az alsónemű lebomlásának mértékéből lehet következtetni a talaj minőségére – hiszen minél több a szerves anyagok lebontását végző élőlény a talajban, annál kevesebb marad a bugyiból.
És hogy miért pont bugyit kell elásni? 🙂 Viccesebb mintha egy egyszerű téglalap alakú szövetdarabról lenne szó, felkapja média, így sok emberhez eljut, sokan résztvesznek a kutatásban.
Be is vált a dolog, 677 településről 1193-an jelentkeztek. Amikor én jelentkeztem, április 9-én (egy Telex-cikkben olvastam a kísérletről), már volt egy kis piros pötty Dévaványa helyén a térképen, tehát a városból más is jelentkezett. Ez már későbbi térkép:
Ma reggel kaptam meg a bugyit, már el is ástam a facsemeték közzé:
Itt a jó idő a galád vakondok is előmerészkednek és feltúrják a kertet, kidöntik a tavaly kinőtt fácskákat, és a vakondtúrások akadályozzák a fűnyírást.
A sörösüveges / ultrahangos / egyéb gyanús módszerekben nem hiszek, megölni nem szabad őket mert védettek, így marad az élve elfogás, és valahol távol szabadon engedés módszere.
Néztem az interneten vakondcsapdát, már a kosárba is tettem, de meggondoltam magam. Szállítással együtt majdnem 5000 Ft, valószínűleg csak a jövő hét közepe körül érne ide, meg végül is egy cső meg két lemezdarab, ilyet én is tudok csinálni házilag.
Egy megfelelő vastagságú draincsőből szabtam le a csapda testét, az ajtajait pedig konzervdobozból vágtam ki.
Az ajtók egy-egy 65-ös szegen fordulnak:
Az ajtó aljához alulról becsavartam egy csavart, hogy kifele ne tudjon nyílni:
Ugyanígy a cső másik végén is, majd jöhetett a csapda kihelyezése. Először kinéztem két vakondtúrás közti részt, hogy biztosan egyenes út köti össze őket, de persze nem:
Úgyhogy visszatemettem, majd kiástam egy vakondtúrást, és abba helyeztem el a csövet az alagút végéhez:
Végül tettem a gödörre két tetőcserepet, és beszórtam földdel, nehogy a szél süvítése, vagy a macskák, stb… elriassza a vakondot:
Majd frissítem a bejegyzést, ha sikerül/esetleg nem sikerül a vadászat.
Az elmúlt hetekben sok cikk jelent meg arról, hogy nagyon megfogyatkozott a hazai fecskeállomány, és emiatt rengeteg, betegséget is terjesztő rovar marad életben a természetes ellenség híján.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület cikke szerint műfecskefészkek kihelyezésével lehet segíteni a madaraknak. Egyéb módszereket is ki fogok próbálni, de először a 3d nyomtatást vetem be: nyomtatok jónéhány fecskefészket, és felcsavarozom az eresz alá.
Természeteses a Thingiverse-n van fecskefészek modell is (Én ezt kicsinek találtam, és terveztem egy kicsivel nagyobbat).
Figyeltem a madáretetőket a kamerával, és valóban úgy tűnik, hogy mióta a zöld etető is ott van, a sárgát nem használják. De nem akarok abba hibába esni, mint a tudós a viccben, ezért megcseréltem a két etetőt, hátha csak azért a zöldből esznek, mert az volt jobb helyen:
A fentebb említett vicc:
A tudós azt mondja a bolhának, „Ugorj!”, és a bolha ugrik. A tudós kitépi az egyik lábát, s azt mondja, „Ugorj”, a bolha ugrik. Kitépi még egy lábát, stb… Amikor már az összes lábát kitépte, a bolha nem ugrik. Mire föl a tudós feljegyzi: „Ha a bolha összes lábát kitépik, megsüketül.”Forrás
És kiderült, jobban számít az etetők elhelyezése, mint a színe. Mindkettőt használják, de a baloldalit sokkal gyakrabban, színtől függetlenül.
Egy hete nyomtattam egy madáretetőt a 3d nyomtatómmal, és ezt egy 3d nyomtatással foglalkozó facebook-csoportban meg is osztottam. Ott felvetették, hogy a madarak félnek a sárga színtől, és egy belinkelt cikk szerint a zöldet viszont különösen kedvelik. Persze az errefelé élő madarak lehet, hogy nem tudják, hogy félniük kellene a sárgától, mert az elmúlt héten kb. fél kiló eledelt már megettek a régi etetőből is. De mert van itthon zöld anyagom, nyomtattam egy zöld színű madáretetőt is:
Ezt is megtöltöttem maggal („Téli Madáreledel vadon élő madaraknak”), kiakasztottam a másik mellé.
Van egy IP-kamerám, amit majd Időkép-webkamerának szeretnék használni, de ideiglenesen felszereltem a madáretetőkhöz, így meg tudom figyelni a madarakat. „Tudományos kísérlet”, ahogy Doctor Brown mondaná. 🙂
Tavaly rendeltem Kínából bambuszmagot, hátha kinőne, és lenne itthon egy klassz bambuszerdőm, és akkor már egy shishi odoshi-t is csinálhatnék. Azt gondoltam, egyszerű lesz a bambusz vetése magról, hát nem. Sajnos a magok nem nőttek ki. Egy sem. 🙁
Idén is rendeltem többfélét, de most nem elvetettem a kertbe, hanem vízbe áztattam csirázni a magokat. Egyetlen mag hetekkel a beáztatás után kicsirázott. Ez július 14-én volt. 🙂
Ezt a kis bambuszkezdeményt elültettem egy papírhengerbe, amit homok és egy vakondtúrásból származó porhanyós föld keverékével töltöttem meg, az aljára némi összegyűrt szórólap került:
Először konzervdobozba akartam ültetni, de aztán arra gondolva, hogy amikor kinövi az edényt, nehéz lesz sértetlenül kiszedni, ezért egy papírhengerbe került. Kint hagytam a napon, persze egy felfordított befőttesüveggel letakarva, mert a sok csiga minden megesz (pár éve az energiafüzeimet rágták le 🙁 ).
Az a zöld trutyi a henger oldalán alga, ugyanis langyos vízzel locsoltam, langyos víz meg a galambok itatójában akadt éppen, némileg bezöldülve. 🙂 Csapvízzel nem mertem kockáztatni, hátha a bambusz magonc nem viseli olyan jól a klóros vizet mint én.
Szépen növekedésnek indult. Július 19-én ekkora volt:
Július 23-án:
Augusztus 1-én:
A papírhenger időközben elkezdett szétmállni, de némi dróttal orvosoltam a problémát.
A bambusz a befőttesüveget már kinőtte, most egy kilyuggatott PET-palack védi a „ragadozóktól”:
Az utóbbi pár napban nem nőtt sokat, talán a borús, hűvös idő miatt (a bambusz a meleg párás időt szereti).
Persze további magok áznak jelenleg is, de azóta sem csirázott ki másik, valószínűleg nincs elég meleg, az esténként 20 °C alá eső hőmérséklet miatt hiába van nappal akár 30 °C is. Talán egy fűtött dobozban, állandó magas hőmérsékleten a többi is kinőne. Úgyis rendeltem többféle fűtőpatront az épülő 3d nyomtatómhoz, egyiket befogom bambusz-keltetőnek.
Remélem pár év múlva már a bambuszerdőmről írhatok bejegyzést. 🙂
Mint azt januárban is írtam, a vadak körberágták az út mellé ültetett fákat, nagyjából 1-2 kivételével az összeset, van amelyiket jó fél méter magasságig.
Ma hazafelé jövetben látom, hogy két ember védőhálót rak a fákra, már majdnem a végénél jártak (Dévaványa felől kezdték, én nem sokkal Kősziget előtt találkoztam velük). A fák a körberágás ellenére rügyeznek, van amelyiknek kis levelei is vannak, remélhetőleg túlélik; de ez akkor is olyan „eső után köpönyeg” dolog.
