A Dévaványa Felemelkedéséért Közalapítvány most szombaton egy az eddigi megszokástól eltérően — miszerint délután kettőkor indulunk — egy egész napos túrát szervezett. Sajnos a túrán nem sokan vettek részt, talán elriasztotta őket a távolság, a szeles idő, vagy az előző éjszakai eső.
Délelőtt fél kilenckor indultunk a templom előtti parkolóból. Nyolcan kerékpárral, meg még volt egy fő, aki személyautóval hozta a felszerelés nehezét (bográcsot, üstházat, stb…).
Aszfaltozott úton mentünk Ecsegfalváig, ott megálltunk egy kávézónál, ami régen vasútállomás volt, mégpedig az, amelyhez az a vasúti töltés vezetett, ami mellett a III. Ványai határjáró túrán is gyalogoltunk.
Keresztülmentünk a településen, majd a Berettyó túlsó gátján folytattuk az utunkat. A gát teteje a szárazság miatt nagyon össze volt repedezve (errefelé nyilván nem esett az eső), ez eléggé lelassított bennünket.
Útközben elhaladtunk egy régi, elhagyatott termelőszövetkezet mellett. Az épületeket szinte teljesen visszahódította a vadon: alig látszanak ki a fák és bokrok közül, csak egy rozsdás víztorony dacol a természettel, egy letűnt korszak mementójaként.
Néhány perce megálltunk két szivattyúháznál is. A gépek folyamatosan dolgoztak, hatalmas csöveken áramlott az iszonyatos mennyiségű víz.
Úti célunkat már messziről észrevettük: nagy fehér sátor állt a töltésen, ugyanis már készültek dr. Balogh János professzor tiszteletére rendezett megemlékezésre. Itt áll a professzor emlékműve, amihez a követ szülőföldjéről, Máramaros vármegye területéről hozták, és itt vannak eltemetve a hamvai az emlékmű melletti kő alá.)
Fél tizenkettő is elmúlt, mire megérkeztünk. Az emlékművel szemben töltés vezet egészen a vízpartig: ez a régi Putri hídnak a maradványa. A töltés végén, a víz mellett letáboroztunk, és pár perc múlva már ropogott a tűz az üstházban, készült a paprikás krumpli. Itt még két kerékpáros csatlakozott hozzánk, ők később indultak vagy másik úton jöttek.
Egy óra múlva kezdődött a megemlékezés, addigra megérkeztek a résztvevők — köztük a túrkevei polgármester — lovaskocsikon. A megemlékezésen mi is részt vettünk, majd visszamentünk a „táborhelyünkre” ebédelni. Kicsivel később csatlakozott hozzánk dr. Szabó Zoltán (a túrkevei polgármester), aki elmondta, hogy szeretne új hidat építtetni a régi Putri híd helyére. (A túlpart már Békés megye, és ha most is lenne híd, 10 km-el rövidebb lenne az út Dévaványára.)
Időztünk még egy kicsit, majd fél három körül elindultunk hazafelé, de nem arra amerről jöttünk, hanem a Balai híd felé. A gát errefelé is ugyanolyan vacak volt mint amin jöttünk, de itt nem csak pusztaságok, hanem fák voltak kétoldalt. Nyolc kilométerrel később elértünk a Balai hídhoz, itt is megálltunk nézelődni. A híd alatti peremen galambok tanyáztak, kicsit arrébb egy halastó volt.
Egy nem túl jó minőségű aszfaltozott úton haladtunk egy darabig, majd földúton, ami azért sokkal jobb volt mint a repedezett töltés tetején.
Mentünk a pusztában, aztán egyszer csak az út véget ért egy nem túl jól karbantartott gazdaságnál. Így hát visszafordultunk és kicsivel arrébb már a helyes úton haladtunk, és végül elértünk a Gabonási kövesúthoz.
Elmentünk a Sártói halom mellett (amit a múlt heti túra óta szépen rendbe tettek, mert akkor még nyakig érő gaz borította) és a Lipcsey kopjafa előtt is.
Végül kiértünk a Kisújszállási útra, és délután 5 körül már Ványán voltunk.
