Alumínium házszámtábla

Arra gondoltam, hogy kipróbálom tudnék-e önteni alumínium házszámtáblát. Némi rajzolgatás, Tinkercad, majd 3D nyomtatás után már volt is egy műanyag sablonom:

Egy léckeretbe rögzítettem két szeggel, majd gipszet öntöttem rá. Nem volt jó ötlet: a gipsz jobban ragad a műanyaghoz mint a gipszhez. 🙁

Úgyhogy a sablon egy része újranyomtatása és összeragasztása után, egy kis használt étolajjal bekentem, mielőtt gipszet öntöttem rá. Sajnos ez sem volt az igazi:

Ezért úgy döntöttem, hogy maradt az ékszíjtárcsánál is alkalmazott módszer: a sablont a gipszben hagyom, és majd kiégetés közben kiolvad.

Nem kevertem hozzá homokot, gondoltam, hátha így is jó lesz, de nem:

Házszámtábla öntőforma

Még szárítás közbe darabokra tört (bár a műanyag szépen kiolvadt belőle). Úgyhogy újranyomtattam, újra kiöntöttem, ezúttal homokkal kevert gipszből, de sajnos ebből is törtek le darabok, talán mert túl kevés volt a szélén a plussz anyag:

Házszámtábla gipsz öntőforma

Mivel csak a szélei törtek le, egy laposvas keretet hajlítottam köré, hogy összefogja, és öntöttem bele némi alumíniumot. Az eredmény siralmas lett. 🙁 Nem volt elég meleg a sablon, kevés volt az alu, és hogy nem volt “teteje” az öntőformának, így hiányzott a beöntőnyílásban maradó alumínium súlyának a nyomása.

Majd összetöröm és újraolvasztom, meg újragondolom az öntőformát is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük