3d nyomtató építés – 10

Nos az “egy oldalon menetesszár”-módszer nem vált be, a híd emeléskor és süllyesztéskor is megfeszül, és emiatt a másik vége akadozva, ugrálva mozog.

Kipróbáltam, hogy milyen lenne ha középen lenne a motor, és saját magát is emelné:

Ez szépen folyamatosan mozgott:

Viszont kézzel kicsit tudtam mozgatni, billegtetni a híd két végét. Vagy a két z tengely motor lesz a megoldás mégis, vagy kell még egy-egy pár lineáris csapágyat venni, és akkor talán nem bír megfeszülni egyik oldalon emeléskor. Később lesz folytatás.

3d nyomtató építés – 9 – Linkek 3d nyomtatáshoz

Ezt a bejegyzést főleg magamnak szól, hogy ne kelljen keresgélni a linkeket. Ebben a bővülő listában bármikor könnyen megtalálhatom amelyikre éppen szükségem van.

3d nyomtató építés – 8

Sajnos a faxból kibányászott motorok nem váltak be, csupán a menetesszár súlya elég volt hozzá, hogy forgás helyett csak remegjenek. 🙁 Az alaplapom és a tápegységem 12 voltos, ezek a motorok meg 24 voltosak, ráadásul a sorba kötött tekercsek miatt az ellenállásuk összeadódik, az 320 ohm, majdnem kétszázszorosa a NEMA 17-ének; csoda, hogy “üresen” forogtak.

Ideiglenes megoldásként egy menetesszáras megoldással fogok kísérletezni: elég-e a jól csapágyazott z-tengelyt az egyik oldalon emelni/süllyeszteni? Vagy ha nem, akkor középen megoldható-e az emelés? Ez utóbbi esetben a motor saját magát is emelné, és a menetesszár felül kiemelkedne a nyomtató fölé, ami fura lenne, de “ha hülyén néz ki de működik akkor nem hülyeség”. 🙂

A NEMA 17-es motort elvileg ma hozza a GLS, a lineáris tengelyt és a csapágyait sajnos csak a jövőhéten, a nyomtatófej fűtőblokkját meg már 26 napja feladták Kínában, de még pont két hetet jósolnak a megérkezéséig. 🙁

3d nyomtató építés – 6

A z tengely mozgatását leggyakrabban a két oldalon egy-egy trapézmenetes orsóval szokták megoldani, a legegyszerűbb megoldásnál mindkét orsót egy-egy motor forgatja. Van olyan megoldás is, hogy csak egy motor van, és szíjhajtással forgatja a két orsót. Eleinte ez utóbbi megoldás tűnt szimpatikusabbnak (a plusz motor plusz kiadás, és igyekeznék a lehető legolcsóbban kijönni), de amikor tegnap mikrokapcsolóra vadásztam volna egy rossz faxkészülékben, találtam benne két teljesen egyforma, robusztus kis léptetőmotort, és az ingyen motorokkal már költséghatékonyabb a két motoros megoldás.

Ezek ugyan nem bipoláris, hanem unipoláris motorok, és így négy helyett hat kivezetésük van, de a tekercsek középső kivezetéseit kihagyva gond nélkül használhatók bipoláris motorként is. (A kivezetések azonosításához jól jöhet Nagy Attila videója: Léptetőmotorok bekötése) A motorokon meghagytam a saját csatlakozóikat, a megfelelő lyukakba egy-egy érintkező tüske került, amiket egy régi alaplapból forrasztottam ki. (A négy érintkezős Dupont csatlakozók meg régi PC hangszóró-csatlakozói voltak valaha. 😉 )

A motorok felfogatása a szokásos PC ház lemez, a lemezek rögzítőcsavarjával fogom majd a z lineáris tengelyek rögzítését is megoldani.

Mikrokapcsolót nem találtam, a faxban optokapukkal volt megoldva az érzékelés. Korábban pár rossz nyomtatóból is kitermeltem a használhatónak vélt alkatrészeket, és bár azokban voltak kapcsolók, azok pont ellentétesen működtek (kapcsolásra nyitották az áramkört, de az endstop-nak (végálláskapcsoló) a 3d nyomtatónál zárnia kell). Végül egy régi egérnek a gombjait szedtem ki, azok tökéletesen megfeleltek a célnak.

Trapézmenetes orsó helyett menetes szárat fogok használni, később, ha a szükséges lesz kicserélem. A motorokat a menetes szárakkal egy passzos műanyag csődarabbal kötöm össze, ha kilazulna, kap két-két bilincset is.

A menetesszárak anyái kivételesen nem PC házból, hanem nyomtatóból való lemezre lettek hegesztve, nyilván ezek is műanyagbakokra lesznek cserélve (amikbe bele lesz “építve” az anya) amint már tudok nyomtatni.

Folytatás később.

3d nyomtató építés – 5

Megérkezett az alaplap, így ki tudtam próbálni az épülő 3d nyomtatóm y tengelyének mozgatását. Szépen mozog. 🙂

Egyelőre egy noname AT PC táp látja el energiával, amíg nincs fűtött hotend és bed, addig elég lesz az is a motorok teszteléséhez.

Ubuntu alá feltelepítettem a Repetier-Host-ot, és nem működött. (A Repetier-Hosttal lehet PC-ről irányítani a nyomtatót.) Látta a linux az USB-n a soros portot, de csatlakozni nem tudott hozzá, így laptopról, Windows alól tudtam csak kipróbálni. Aztán némi böngészést követően megtaláltam a hiba okát: alapból nincs írási jog a /dev/ttyUSB0 eszközre, de ezt a sudo chmod 777 /dev/ttyUSB0 parancs megoldja, ezután tökéletesen működik linux alól is.

Folytatás amint lesz alkatrészem a z tengelyhez.

3d nyomtató építés – 4

Megérkezett az y tengelyhez a motor a fogasszíj és a szíjtárcsák. Először a motornak csináltam egy tartót a szokásos régi PC-ház burkolatból kivágott lemezdarabból. Természetesen a motortartó is műanyagból lesz nyomtatva a későbbiekben.

Fúrtam egy lyukat a másik tárcsának, egy hosszabb csavarra került, alatta egy anya, felette kettő.

Fogasszíj tárcsa (Timing Belt Pulley)

A szíj összetoldásán sokat gondolkodtam. Először össze akartam varrni, de a cérna elszakadt a szíj megfeszítésekor. 🙁 Végül összekapcsoztam iratkapcsozóval két helyen, majd zsugorcsövet melegítettem rá, az egészre meg jó szorosan ráhúztam egy műanyag csődarabot. A toldásnál majd a műanyagcső hosszának megfelelő lemezdarabbal hozzácsavarozom a kocsihoz.

Fogasszíj (toothed belt)

A szíj azért fehér, mert ennél írták, hogy acélszálak vannak benne (és ha nem lennének, akkor a szíj nyúlása később mindenféle problémákhoz vezetne). Kicsit aggódok amiatt, hogy a 20 fogas tárcsa túl kicsi, elég nehezen hajlik a szíj ebben a kis ívben.

Folytatom, amint megjön az alaplap, és ki tudom próbálni, hogy jó-e így: azaz nem túl feszes a szíj, és a motor megfelelő sebességgel tudja mozgatni a kocsit.

Kerékpár felújítás

A jelenlegi kerékpáromat több mint öt éve használom ( https://kaszazsolt.hu/2014/03/29/kerekpar-csere/ ), ezalatt kb. 25000 km-t mentem vele. Időközben a csapágyak, sárvédők, külső gumik számtalanszor cserélve voltak, de mindig csak az ami éppen szükséges volt, szóval megérett az idő egy komolyabb felújításra. Ez viszont napokig is eltarthat, és én nem maradhatok napokra kerékpár nélkül – az elmúlt tizen-egynéhány év alatt talán öt alkalommal fordult elő, hogy nem kerékpárral mentem munkába, nem szeretném rontani a statisztikámat. 🙂

Úgyhogy vettem egy használt, kicsit rozoga, itt-ott rozsdás, de meglehetősen olcsó kerékpárt, amit rendbe hoztam, így van mit használni amíg a másik darabokban lesz. Ez a bejegyzés ennek a most vett bringának a felújításáról szól.

Elkezdtem szétszedni a kerékpárt. Először leszedtem a kerekeket, a csomagtartót, sárvédőket. Majd a váltókat, fékeket, lámpákat, csengőt. Végül a hajtókarokat és a középtengelyt, a kormányt, a kitámasztót. Utoljára az ülést (ami újnak tűnik), az első villát, meg a vázban maradt csavarokat (kulacstartó, stb…). Az egyik csavar annyira stabilan benne volt, hogy még a csavarhúzóm is beletört. 🙁

Amit csak lehetett meg akartam tartani, viszont van amit mindenképpen cserélni kellett: a csengőt, mert a karja műanyag tengelye törött, a lámpákat mert töröttek/hiányosak, a hajtókarokat/pedálokat, mert a műanyag részeik töröttek.

A felnik rozsdásak és koszosak voltak, de vizes homokkal dörzsölés hatására visszanyerték régi fényüket. A külső gumik picit kopottak, de nem repedezettek, a belsők is elég jó állapotúak, még folt sincs egyiken se. (Nem úgy mint a régi biciklimé, ahol több a folt mint a gumi. Még hogy “defektvédett” a külső…) A hátsó lánckerék is teljesen jó, csak le kellett mosni a fél centis olajsarat. A fékek jók, a váltók is, bár a láncfeszítőben cserélni kell a kis műanyag lánckerekeket. A markolatokat is meghagytam. A hátsó sárvédőn volt egy horpadás, azt kikalapáltam, a csomagtartón pár helyen el volt törve a hegesztés, azt átvittem apámhoz meghegeszteni.

Eddig még nem festettem kerékpárt (sőt, leginkább semmit sem), úgyhogy ez jó volt “főpróbának” is. Órákig olvasgattam fórumokban/blogokban, hogy hogyan lenne a legjobb/legegyszerűbb, és az eredmény szerintem elég jó lett, remélem tartós is. A többi művelet (szétszedés/összerakás) nem okozott gondot, bár egyszerre ennyire darabokra még nem szedtem szét biciklit, de külön-külön minden résszel volt dolgom.

A festendő részeket lemostam szappanos vízzel, majd száradás után kicsit átcsiszoltam, végül lemostam nitrohígítóval a por és zsírmentességért (ezután vigyáztam, hogy csak gumikesztyűben érjek hozzá).

Lefújtam mindent alapozóval. Elvileg egy flakon 2 m²-re elég, de nekem teljesen elfogyott, az egyik sárvédőre nem is maradt. Így legalább kiderülhet, hogy az alapozóval lefújt mennyivel tovább bírja. 🙂

A váz és az első villa elefántcsont-fehér lett, minden más meggypiros. Sötétebb, inkább sötétbordó pirosat szerettem volna, de sajnos csak ilyen festéket kaptam. 🙁

Egyelőre a régi lánckerekét raktam vissza, egy másikról leszedett pedálokkal (a lánckerék nélkül az első váltót nem tudtam volna a helyére rakni). Kell még rá egy csengő, előre egy fehér prizma, lámpák, új lánckerék és pedálok, és kész az “új” kerékpár.