4. dévaványai mekés találkozó

A nem ványaiaknak: a meke az a kerti traktor elnevezése errefelé. 🙂

Borongósan indult a nap, kisebb-nagyobb megszakításokkal egész délelőtt szemerkélt az eső. Ennek ellenére sokan eljöttek az eseményre, sok idős és kisgyerek is.

Kilenckor Simon Norbert lelkipásztor rövid beszédet mondott.

Ezután, kihasználva az alkalmat, hogy a mekések a büfésátornál papírokat töltöttek, lefényképeztem a már ottlévő gépeket.

Tiz óra körül nem mindennapi látványban volt részünk: jött egy emberekkel teli busz, egy pótkocsival, ami tele volt pakolva mekékkel. 🙂

A busszal hajdúböszörményiek, vagyis pontosabban pródiak jöttek. Egyébként az ország más részeiről is voltak résztvevők, pl. Sárosdról, vagy Szeghalomról is.

Tizenegy órától a Rex Biztonsági Szolgálat tartott kutyás őrző-védő bemutatót.

Délre elállt az eső, fülledt meleg váltotta fel, de ez sem volt negatív hatással a jelenlévők számára és hangulatára. A gyerekek is találtak elfoglaltságot maguknak, pl. az ugrálóvárnál vagy a Hordó Élmény Vasúton.

Déltől volt az ebédszünet, majd következett az I. Meke kupa, vagyis egy ügyességi verseny, valósághű mekés szituációkkal:

  • kulcsot zsebre tenni, csíkos szatyrot elrakni, kutyát megsimogatni.
  • majd irány a “kisbolt”. Persze nem nyílegyenesen, az akadálypályán gumikat kellett kerülgetni nyolcas alakban, majd a “boltnál” felvenni és a szatyorba rakni egy dobozos üdítőt.
  • a következő cél egy ismerőstől felvenni egy ingyenesen elhozható “szakanyagot” (majd jó lesz még valamire típusú alkatrészt).
  • ezután egy másik “üzletből” kutyatápot kellett beszerezni, persze ide is gumikat kerülgetve vezetett az út.
  • majd a visszaúton fél kerékkel egy pallón egyensúlyozva kellett áthaladni (szimulálva egy építkezésből adódó útszűkületet)
  • a célvonal előtt megállva ki kellett nyitni a nagykaput (amit egy számzáras biciklilakat jelképezett), megsimogatni a kutyát, kipakolni a szakanyagot és a kutyatápot, majd meginni a jól megérdemelt üdítőt.
  • végül át kellett hajtani a célvonalon

A verseny után nem sokkal elindult a felvonulás, a polgárőrség és a biztonsági szolgálat felvezetésével/irányításával:

Én ezután indultam haza, de útközben még bevártam a felvonulást, hogy szemből is legyen felvétel:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.