A tavaly vetett csicsókáim kinőttek ugyan, de csak senyvedtek, még fél méteresre sem nőttek meg. Aztán őszre kiszáradtak, meg is feledkeztem róluk, és fel lett szántva fölöttük a kert.
Idén tavasszal viszont itt-ott a kertben kinőttek, legalább 180 cm magasak voltak, virágoztak is. Már kezd elszáradni a száruk, megnéztem, hogy mégis mennyi gumó van egy tő alatt. Az eredmény egészen meglepett: egy jó nagy vödörnyi csicsókát ástam ki:
A csicsókákat végigültettem a kerítés mellett, hátha jövőre ott is kinőnek.
Szia.
Tudom, régi cikked, azóta már gondolom rájöttél, hogy a csicsókát kiírtani sem olyan egyszerű, tehát szaporodik az rendesen. ;). Aggüódnod nem kell miatta. Finom és boltban drága is, felénk ezer ft. körül mozog kilója, ha lehet kapni. Nekem is van a kert végében, éves szinten, amit felszedek, az most már 10-20 kg közt van. Mindig hagyok a földben is, az aprókat nem szedem fel.
Üdv!
Ültettem belőle az udvaron kb. mindenhova, két helyen maradt meg, fél-egy méteres körben, ott minden évben újra kinő, de nem terjed át máshova.
Szeretem, sütve mint a krumplit, de nagyon fura alakúak, és nem lehet normálisan megpucolni (körömkefével sikálva egy csomó ideig a legbeváltabb módszerem). Ezért csak a nagyobb gumókat szedem ki, a többit hagyom a földbe.