Invitel 2

Megígérték az Invitelnél, hogy hétfőn keresnek, de egész nap hiába vártam a hívásukat. Ma, azaz kedden délelőtt viszont felhívott a múltkori szerelő, hogy mikor vagyok otthon. Mondtam neki, hogy négy után. Erre azt mondta, hogy akkor kijönnek időben, és mire hazaérek már csak a házban kell megcsinálni a vezetékelést.

Siettem nagyon, négy előtt pár perccel haza is értem. Szerelők sehol. Háromnegyed ötkor csak felhívtam, hogy mégis tényleg jönnek-e. Nem vette fel, de pár perc múlva visszahívott, hogy ne aggódjak, tizenöt perc és itt vannak. Egy jó háromnegyedóra múlva meg is jöttek. Ekkor kiderült, hogy nincs náluk olyan kampó, amivel rögzítik a vezetéket, meg amúgy sem érnek rá, mert Gyomára kell menniük bekötni valahová az internetet. De ne aggódjak, mert küldenek maguk helyett egy másik szerelőt, akinél lesz minden. Azt még megcsinálták, hogy a számítógépemtől húztak egy vezetéket a padláson oda, ahol bejön majd a kábel, kezembe nyomták a routert meg a set-top-boxot, majd elmentek.

Jó fél óra múlva jött a másik szerelő, ez már rögtön a telefonoszlopra mászott, bekötötte a kábelt, rádugott a számítógépnél a csatlakozóra valamit, majd elment azzal, hogy egy óra múlva visszajön.

Már egészen sötét volt mikor megérkezett, közölte, hogy rossz a vonal, valahol beázott a földkábel, úgyhogy nem tudja megcsinálni, de két-három héten belül előreláthatólag megoldják… Fogta a routert, a set-top-boxot meg azt a tekercs kábelt amit az előző szerelők ittfelejtettek, majd elment.

Én meg még korábban levágtam az antennavezetékem meg a spéci megtoldott usb kábelem ami a padláson lévő wifi vevőhöz csatlakozott, mert már úgysem kellett volna… Alig egy óra alatt sikerült visszacsinálni a wifit (van egy pont, ahonnan jó a vétel, sokat kell kísérletezni), az antennát viszont már nem kötöm vissza. Azt a két-három hetet csak kibírom TV nélkül…

Invitel

Egy hete volt egy igen szeles nap, és kiderült, hogy a fűzfán keresztül ilyen időben nem jön át annyira a WiFi, mint ahogyan elvárnám tőle. (Pedig a vevő a padláson van, parabolatányérral feltúrbózva, célra irányozva.) Ekkor úgy döntöttem, hogy itt az idő beköttetni az Internetet. Itt Invitel van, úgyhogy a honlapjukon megrendeltem az egyik csomagot, így egyúttal kábel TV és telefon is lesz.

“Invitel” bővebben