Hazafelé az út szélén itt ott érdekes fehér virágok nőttek, az egyik csoportnál megálltam lefényképezni:
Ismerd meg városunk határát – 2013 ősz
19-én szombaton ismét „Ismerd meg városunk határát” kerékpártúra volt, most a Szeghalmi erőbe a szivattyúházhoz mentünk. Én legutóbb több éve jártam ott, azóta kissé megváltozott a szivattyúház és környéke, pl.: befalazták az ablakokat, már nem veszi körül az épületeket nyakig érő csalánrengeteg, stb… (Ha megtalálom a régi fényképeket rakok fel azokból is.)
Gyík a dobozban
Reggel kilenc körül az udvaron pakoltam a talpakat, és a dobozba pillantva ez a látvány fogadott:
II. Ványai határjáró túra
Második alkalommal került megrendezésre a Dévaványa körüli határjáró túra, és idén én is részt vettem rajta. 🙂
Hajnali köd
Ezeket a képeket tegnap hajnalban készítettem Gyomaendrődön, közvetlenül a híd után:
Panorámaképek a kerékpártúráról
Kerékpártúra 2013.04.20
Most másodszor mentem el a Dévaványa Felemelkedéséért Közalapítvány által szervezett „Ismerd meg városunk határát!” kerékpártúrára. Huszonegyen indultunk, többen is ismerősek voltak a tavaly nyári túráról. Mivel a sok csapadék miatt a földutak kerékpárral járhatatlanok voltak, szinte végig kövesúton haladtunk.
Először a Csík-érnél álltunk meg. Ekkor jöttem rá, hogy a Google műholdas térképén a Dévaványa körüli földeken régi kiszáradt folyónak látszó foltok igazából időszakos vízfolyások: ha sok a csapadék, ezek a mélyebb (amúgy felszántott, bevetett) részek víz alá kerülnek.
A Bereki kanális mellett húzódó út amin mentünk (pontosabban az út alatt lévő töltés) a Riheli-gát.
Az Ödögárok meglepő módon nem árok, hanem inkább domb. Kb.: 330 körül épített sáncrendszer maradványa. Most nagyon ritka védett növények élőhelye. „Belépés csak engedéllyel!”
A Kiritó mindig a Sword Art Online című japán rajzfilmet juttatja eszembe, abban Kirito a főszereplő neve. 😉
A Berettyó igencsak meg volt áradva, szinte nem is látszott a túlpartja.
Hazafelé még tettünk egy kis kitérőt a túzoktelep kilátótornyához.
A Google útvonaltervezője szerint 17,8 km volt az út a Berettyóig. 14-kor indultunk, 19 után néhány perccel értem haza. Az út itt-ott kátyús meg törmelékes volt, de aki a gyomai úthoz van szokva… 😉
Végül a képek. (Csináltam két panorámaképhez való sorozatot is, egyet a Berettyónál egyet meg a kilátóról, majd ha sok időm lesz összerakom őket.)
Kaktuszkiállítás
Tünde húgom gyűjti a kaktuszokat. Mivel kaktuszkiállítás volt itt Dévaványán a Művelődési Házban, elmentünk megnézni; persze néhány fényképet is csináltam. A kiállításon kisebb kaktuszokat meg is lehetett venni, ezért Tünc is kapott három kis kaktuszt.
Főleg Budai Ferenc kaktuszkertész növényeiből állt a kiállítás, de több ványai kaktusztulaj is részt vett rajta. A kiállított kaktuszokra szavazni is lehetett (pontosabban a kaktusz tulajdonosára). Időben érkeztünk, ezért a megnyitóról sem maradtunk le.
A kiállítást Nagy Józsefné nyitotta meg. Ezután Budai Ferenc mondott beszédet, majd a kiállítók emléklapot kaptak.