Év: 2013

Ismerd meg városunk határát – 2013 ősz

19-én szombaton ismét “Ismerd meg városunk határát” kerékpártúra volt, most a Szeghalmi erőbe a szivattyúházhoz mentünk. Én legutóbb több éve jártam ott, azóta kissé megváltozott a szivattyúház és környéke, pl.: befalazták az ablakokat, már nem veszi körül az épületeket nyakig érő csalánrengeteg, stb… (Ha megtalálom a régi fényképeket rakok fel

Invitel 3

Tegnapelőtt kedden, alig 45 nappal a megrendelés után végre sikerült bekötniük az Internetet és a TV-t az Inviteleseknek. Előző héten pénteken kaptam egy levelet tőlük, hogy még lemondhatom a szerződést (ha 8 napon belül nem küldöm vissza a levelet automatikusan lemondom), de akkor nem leszek jogosult kártérítésre (így vajon igen?).

Invitel 2

Megígérték az Invitelnél, hogy hétfőn keresnek, de egész nap hiába vártam a hívásukat. Ma, azaz kedden délelőtt viszont felhívott a múltkori szerelő, hogy mikor vagyok otthon. Mondtam neki, hogy négy után. Erre azt mondta, hogy akkor kijönnek időben, és mire hazaérek már csak a házban kell megcsinálni a vezetékelést. Siettem

Vadászgörény ketrec

Kedden lesz egy hónapja, hogy Lilit a vadászgörényemet hazahoztam. Akkor még kicsi volt nagyon, és azóta a még aznap délelőtt némi maradék OSB-lapból és egy rossz CRT monitor árnyékoló rácsából készült “ketrecben” lakott. Persze ha itthon vagyok kiengedem a szobában, de mert mostanában elég sokat nőtt, ideje volt egy új, nagyobb, a

VIDRA

Ma délelőtt tartotta a VIDRA Önkéntes Járási Mentőcsoport a “rendszerbeállító” gyakorlatát Gyomaendrődön. A gyakorlat egy része a Turul Cipő Kft.-nél volt, ezért elmentem én is csinálni néhány képet. (11:30-kor kellett volna kezdődni a Turulos résznek a plakátok és az interneten közzétett hirdetmények szerint, és én olyan 11:20-ra érhettem oda, de