Második alkalommal került megrendezésre a Dévaványa körüli határjáró túra, és idén én is részt vettem rajta. 🙂
Reggel 8 helyett 8:30-kor indultunk (mert megvártunk egy csoportot Körösladányból) a dévaványai vasútállomás elől, kb.: 30-an. Az első megálló a Rizshántoló volt. Megtudtuk róla, hogy eredetileg közraktárnak épült, most pedig állateledel gyártáshoz dolgoznak fel növényeket.
Ezután következett a Túrér, Dévaványa „tava”. Régebben vályogvető gödör, majd szegénynegyed volt, aztán egy csapadékos nyár után oda vezették a belvizet, azóta tó.
Elmentünk a leánynevelő-intézet előtt a Mátyás úton, majd a Pocoskert felé vettük az irányt. Útközben kiderült, hogy a Halasi-sor Vitéz nagybányai Horthy Miklós felesége családja után kapta a nevét.
Mentünk egy darabig a körgáton (ami a pár méterrel alacsonyabban fekvő Körösladány felőli áradástól védené Dévaványát), és kiértünk a Körösladányi útra.
Láttuk a Makkos erdő helyét, a néhány megmaradt kiszáradt tölgyfába madarak költöztek.
A régi református temető után egy szép „dombos” terület következett. Itt a pihenő közben előkerült a szántásból néhány avar kori cserépdarab.
Nyulak is keresztezték az utunkat. Felőlük fújt a szél, későn vettek észre minket, így sikerült lefényképezni őket. 😉
Ezután nekem is ismerős környékre értünk: a Nyárfasor, a végén a lejtővel. Régebben többször járt erre a család kirándulni.
Közben megtanultuk megkülönböztetni a százszorszépet és a kamillát (szikfüvet). Volt egy kis sárga virág, amiről senki nem tudta, hogy micsoda. Itthon az internet megadta a választ: a kis ötszirmú sárga virág a kúszó boglárka.
Kiértünk a Szeghalmi útra, végigmentünk a Vásárszél úton (itt összefutottam keresztapámmal), átmentünk a temetőn, a régi vasúti töltésen, és nem sokkal később elértük a Barcé-halmot, ami egy kunhalom Dévaványa közelében.
Rövid pihenő után a Bogya-telepen keresztül eljutottunk a Makkfáig. A Makkfa az Év Fája versenyen a „Hős Fa” különdíjat kapta, ezzel szakértők általi állapotfelmérés és kezelési javaslat is járt. Rá is fér, mer a csatornázáskor megsértették a gyökerét, és egy része el van száradva. 🙁
(Ősszel szedek majd pár makkot a fa alól, hátha kinőnének itthon.)
Végül visszaérkeztünk az állomásra, ahol mindenki oklevelet és túzokos kitűzőt kapott.
Következzenek a képek:
És néhány panorámakép:
