2014 augusztus 20

Ma délben felavatták Dévaványa székelykapuját. Gyönyörű napos idő volt, de nem jöttek el túl sokan, szinte csak azok akik az avatás előtti ünnepi testületi ülésen is részt vettek.

Először Horváth Sándor katolikus plébános szentelte meg az új kenyeret, majd a székelykaput is. Ezután Béres János református lelkész mondott áldást, majd Dékány József képviselő ismertette a kapu történetét. Végül Valánszki Miklós Róbert polgármester megszegte a kenyeret, és a székely himnusz eléneklésével zárult az avatás.

14 órakor fotókiállítás nyílt Herczeg Hajnalka és Csatáriné Hajdú Judit fényképeiből a művelődési házban. A megnyitó Olasz Dóra zongorajátékával kezdődött, majd Rózsa Kitti énekelt. Ezután dr. Ágoston Sándor köszöntötte a kiállítókat.

Közben a parkban már készültek az esti tűzijátékra:

DSCN1309

A múzeumhoz közeli füves területen pedig a Vaga Banda gólyalábasai szórakoztatták a lakosságot, és még íjászkodni is lehetett:

21-kor pedig jött a tűzijáték:

Vélemény, hozzászólás?