19-én szombaton ismét „Ismerd meg városunk határát” kerékpártúra volt, most a Szeghalmi erőbe a szivattyúházhoz mentünk. Én legutóbb több éve jártam ott, azóta kissé megváltozott a szivattyúház és környéke, pl.: befalazták az ablakokat, már nem veszi körül az épületeket nyakig érő csalánrengeteg, stb… (Ha megtalálom a régi fényképeket rakok fel azokból is.)
Kettőkor indultunk a templom elől, és kb. fél hat körül értünk haza. A túrán 18-an vettünk részt, most egészen sok volt a kisgyerek, köztük a kisebbik húgom, Tünde is.
Az út egészen járható volt, de néhol a sárosabb részeken le kellett szállni és tolni a biciklit, volt akinek be is ragadtak a kerekei.
Az út és az erdő szélét is kökénybokrok színezték kékre, bár itt-ott a vadrózsa bogyói is piroslottak. Miután megnéztük a szivattyúházat (a tetejéről is körülnéztünk néhányan) visszamentünk a kökénybokrokhoz csemegézni. Hoztam pár szemet a szebbekből, elvetem hátha kinő.
A fényképek sajnos nem lettek túl jók: telefonnal készültek, mert elromlott a fényképezőgépem. :’-(
Egy hozzászólás “Ismerd meg városunk határát – 2013 ősz” bejegyzéshez