Kerékpár felújítás

A jelenlegi kerékpáromat több mint öt éve használom ( https://kaszazsolt.hu/2014/03/29/kerekpar-csere/ ), ezalatt kb. 25000 km-t mentem vele. Időközben a csapágyak, sárvédők, külső gumik számtalanszor cserélve voltak, de mindig csak az ami éppen szükséges volt, szóval megérett az idő egy komolyabb felújításra. Ez viszont napokig is eltarthat, és én nem maradhatok napokra kerékpár nélkül – az elmúlt tizen-egynéhány év alatt talán öt alkalommal fordult elő, hogy nem kerékpárral mentem munkába, nem szeretném rontani a statisztikámat. 🙂

Úgyhogy vettem egy használt, kicsit rozoga, itt-ott rozsdás, de meglehetősen olcsó kerékpárt, amit rendbe hoztam, így van mit használni amíg a másik darabokban lesz. Ez a bejegyzés ennek a most vett bringának a felújításáról szól.

Elkezdtem szétszedni a kerékpárt. Először leszedtem a kerekeket, a csomagtartót, sárvédőket. Majd a váltókat, fékeket, lámpákat, csengőt. Végül a hajtókarokat és a középtengelyt, a kormányt, a kitámasztót. Utoljára az ülést (ami újnak tűnik), az első villát, meg a vázban maradt csavarokat (kulacstartó, stb…). Az egyik csavar annyira stabilan benne volt, hogy még a csavarhúzóm is beletört. 🙁

Amit csak lehetett meg akartam tartani, viszont van amit mindenképpen cserélni kellett: a csengőt, mert a karja műanyag tengelye törött, a lámpákat mert töröttek/hiányosak, a hajtókarokat/pedálokat, mert a műanyag részeik töröttek.

A felnik rozsdásak és koszosak voltak, de vizes homokkal dörzsölés hatására visszanyerték régi fényüket. A külső gumik picit kopottak, de nem repedezettek, a belsők is elég jó állapotúak, még folt sincs egyiken se. (Nem úgy mint a régi biciklimé, ahol több a folt mint a gumi. Még hogy “defektvédett” a külső…) A hátsó lánckerék is teljesen jó, csak le kellett mosni a fél centis olajsarat. A fékek jók, a váltók is, bár a láncfeszítőben cserélni kell a kis műanyag lánckerekeket. A markolatokat is meghagytam. A hátsó sárvédőn volt egy horpadás, azt kikalapáltam, a csomagtartón pár helyen el volt törve a hegesztés, azt átvittem apámhoz meghegeszteni.

Eddig még nem festettem kerékpárt (sőt, leginkább semmit sem), úgyhogy ez jó volt “főpróbának” is. Órákig olvasgattam fórumokban/blogokban, hogy hogyan lenne a legjobb/legegyszerűbb, és az eredmény szerintem elég jó lett, remélem tartós is. A többi művelet (szétszedés/összerakás) nem okozott gondot, bár egyszerre ennyire darabokra még nem szedtem szét biciklit, de külön-külön minden résszel volt dolgom.

A festendő részeket lemostam szappanos vízzel, majd száradás után kicsit átcsiszoltam, végül lemostam nitrohígítóval a por és zsírmentességért (ezután vigyáztam, hogy csak gumikesztyűben érjek hozzá).

Lefújtam mindent alapozóval. Elvileg egy flakon 2 m²-re elég, de nekem teljesen elfogyott, az egyik sárvédőre nem is maradt. Így legalább kiderülhet, hogy az alapozóval lefújt mennyivel tovább bírja. 🙂

A váz és az első villa elefántcsont-fehér lett, minden más meggypiros. Sötétebb, inkább sötétbordó pirosat szerettem volna, de sajnos csak ilyen festéket kaptam. 🙁

Egyelőre a régi lánckerekét raktam vissza, egy másikról leszedett pedálokkal (a lánckerék nélkül az első váltót nem tudtam volna a helyére rakni). Kell még rá egy csengő, előre egy fehér prizma, lámpák, új lánckerék és pedálok, és kész az “új” kerékpár.

Vadászgörény ketrec

Kedden lesz egy hónapja, hogy Lilit a vadászgörényemet hazahoztam. Akkor még kicsi volt nagyon, és azóta a még aznap délelőtt némi maradék OSB-lapból és egy rossz CRT monitor árnyékoló rácsából készült “ketrecben” lakott. Persze ha itthon vagyok kiengedem a szobában, de mert mostanában elég sokat nőtt, ideje volt egy új, nagyobb, a vadászgörények igényeinek megfelelőbb lakhelyet építenem neki.

“Vadászgörény ketrec” bővebben

Kerítés

Végre meg tudtam venni a betonoszlopokat, így elkezdhettem a kerítésem. Egyelőre egy 50 méteres szakaszon, ez 17 oszlop plusz négy kitámasztásnak. A két szélső és a középső oszlopot a támaszaikkal együtt még tegnap felállítottam, ma pedig az egyik felével végeztem (7 oszlop). Este volt egy kis eső, úgyhogy érdekes volt a felázott szántáson átcipelni az oszlopokat (megmértem: 50 kg darabja; én 65 kg vagyok, úgyhogy ez kb. a teherbírásom határa, ráadásul az oldalam is fáj már vagy egy hete ;-)), de csak sikerült. Közben persze csináltam egy-két képet is:

Fürdőszoba

Itt a hosszú-hétvége, fizetés is nemrég volt, úgyhogy a héten délutánonként megvettem és hazahordtam (nem egyszerre) a még hiányzó szennyvíz-csöveket, és a hungarocell-táblákat (ez utóbbit Attila öcsém segítségével).

A fürdőszobám falára nem is a hőszigetelés miatt rakok hungarocellt,  hanem mert így sima és vízálló lesz, nem is beszélve arról, hogy ezután majd nem kell tapasztani, vakolni, stb…

Délelőtt végeztem a hátsó fal egy részével:

Fölül vastagabb szigetelő kell majd, de azt majd csak akkor, ha a belső álmennyezet rögzítése is készen lesz. Az oldalsó fal kicsit macerásabb lesz, mert kb. úgy néz ki, mint Csipkerózsika kastélya: szőlő és vadrózsa van a fal mellett:

Délután elkezdtem kiásni a szennyvízcső helyét (az épületből kijövő csövet még a fal építése előtt megcsináltam: http://kaszazsolt.blogspot.hu/2010/05/veradas-beton.html), és a szintáthidaló akna tervezett helyén sikeresen megtaláltam a házba menő vízcsövet:

Úgyhogy az aknát pár méterrel arrább kell tennem, így most csak továbbvezettem a csövet:

 

Töklámpa 2011

Tavaly a húgomék készítettek egy kis töklámpát, idén én is akartam sajátot. Reggel körbejártam Dévaványát: voltam a piacon és három zöldségesnél is, de nem lehet kapni a “hagyományos” sütőtököt, csak a kanadai, körte-formájút, de olyat nem vettem, hiszen a töklámpához gömbölyű tök kell.

Aztán később, mikor Richárd öcsém ment a boltba, mégis hozattam vele egyet, hátha jövő hétig sem tudok rendes tököt szerezni.

“Töklámpa 2011” bővebben

Tyúkól – a bejárat

Tyúkólas bejegyzést se mostanában írtam. 😉

Tegnap apám a helyére hegesztette a tyúkólam bejárati ajtajának oszlopát, így ma megcsináltam az ajtó melletti fal alapját:

Ha már arra jártam a fényképezőgéppel, lekaptam a komposztállómat is:

Kicsit össze van esve, meg benőtte a fű. Legalább kap árnyékot. 😉

Ez meg egy tyúk:

Nem, még nem az én tyúkom, csak az egyik szomszéd tyúkjai eljárnak a környéken csipegetni. 😉 Hagyom őket, mert megeszik a csigákat, amikre amúgy haragszom, mert leették az energiafüzeim friss hajtásait.